Visszatér Gary Lineker a BBC televízió legnépszerűbb sportműsorának vezetőjeként – jelentette be a brit közszolgálati médiatársaság és az egykori világhírű angol futballsztár.
Lineker csaknem negyedszázada vezeti a Match of the Day című hétvégi televíziós futballmagazint. A BBC azonban a múlt héten felfüggesztette műsorvezetői megbízatását, miután Lineker több Twitter-bejegyzésben éles szavakkal ítélte el a konzervatív párti brit kormány által beterjesztett bevándorlási törvénytervezetet. Lineker felfüggesztését hatalmas felzúdulás követte a BBC-n belül és a nézők körében is. A hétvégére a BBC legtöbb sportprogramja műsorvezetők nélkül maradt, és sok programot töröltek is, miután Lineker kollégái szolidaritásból sorra visszamondták szereplésüket.
A brit újságíró szövetség főtitkára, Michelle Stanistreet „hatalmas öngólnak” minősítette Lineker felfüggesztését. Hozzátette: a BBC „ostoba és veszélyes” módon jár el, amikor ilyen mértékben enged a politikai nyomásnak. A televíziós és rádiós újságírók külön érdekvédelmi szervezete „mélységesen aggasztónak” nevezte a BBC eljárását. A szervezet szerint a történtek azt a benyomást keltik, hogy a brit közszolgálati médiatársaság engedett a politikai nyomásnak, amelyet kormánytagok fejtettek ki olyasvalaki eltávolítása végett, aki nem ért egyet a jelenlegi kormány politikájával.
Tim Davie, a BBC vezérigazgatója hétfői nyilatkozatában elnézést kért a nézőktől, a rádióhallgatóktól és a médiatársaság munkatársaitól az elmúlt napok felfordulásáért. Davie bejelentette azt is, hogy egy független testület hamarosan elkezdi a BBC munkatársaira vonatkozó közösségimédia-használati irányelvek felülvizsgálatát, de megállapodás született Linekerrel arról, hogy addig is a jelenlegi útmutatásokhoz tartja magát.