Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerint az elmúlt hetek azt bizonyítják, hogy sikeres a Digitális Összefogás akció. „Rengeteg felajánlás érkezik, az összértékük, ha a piaci árukat vesszük alapul, meghaladja a harmincmilliárd forintot is. Számos digitális szolgáltatást és alkalmazást tesznek ingyenesen elérhetővé a vállalkozások, de a közelmúltban például ötven okoseszköz […]

Veszélyhelyzet idején az arra alkalmas vizsgaközpontok online is szervezhetnek nyelvvizsgát az április 10-én megjelent kormányrendelet alapján – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Kiemelték: az elektronikus vizsga lehetősége az egészségügyi kockázatok növelése nélkül segíti, hogy a tanulók többletpontokhoz juthassanak a felvételi eljárásban. A számítógépes nyelvvizsgák lebonyolítására érvényes engedéllyel rendelkező […]

Április elejére több mint kétszeresére nőtt a Digitális összefogásban beérkezett felajánlások száma, s feltehetően azóta is özönlenek a felajánlások. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a kezdeményezés március 24-i bejelentése óta eltelt időben az induló nyolcvan digitális felajánlás mellé további kilencvennégy érkezett. A digitális szektor így mostanáig összesen […]

Magyar szuperszámítógép is segíti a Stanford Egyetem koronavírus kutatását. A tájékoztatás szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása alá tartozó Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) is csatlakozott a koronavírus-járvány megismerésére és megfékezésére indult világméretű összefogáshoz. A magyar szuperszámítógép kapacitás a nemzetközi hátterű, nyílt közösségi kezdeményezés, a folding@home céljainak eléréséhez járul hozzá. […]

Internetes tudásmegosztó portál segíti a digitális átállást a szakképzésben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A Szakképzési Tananyagtár felületén az oktatók megoszthatják kollégáikkal és diákjaikkal az általuk készített és a mások által kifejlesztett, szabadon felhasználható digitális tartalmakat. A csütörtöktől üzemelő portál egy helyen, könnyen kereshetően tesz elérhetővé tananyagokat, […]

A Digitális Összefogás kezdeményezés bejelentése óta eltelt napokban a korábbi nyolcvan digitális felajánlás mellé újabb negyven érkezett – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A digitális szektor így mostanáig összesen százhúsz digitális megoldással, alkalmazással, szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást elsősorban a tanárok és diákok, az idősek és a vállalkozások, […]

A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó járvány megelőzése, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során a felnőttképzésben folyó oktatás és szakmai vizsgáztatás biztosításának eltérő szabályairól hozott rendeletet március 26-án. A rendelet értelmében mától online formában is megvalósíthatóak a felnőttképzések – ismertette az […]

Megkezdődött a digitális oktatás a felsőoktatási intézményekben – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. Felidézte: 11 napja volt a felsőoktatási intézményeknek, hogy kialakítsák azokat az informatikai megoldásokat, amelyekkel gond nélkül folytatható az oktatás. (Ez elég rövid idő ahhoz képest, hogy évek óta a digitális átállásról […]

Rendben zajlik az átállás a digitális munkarendre a szakképzésben is – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Hangsúlyozták, hogy az ITM fenntartása alatt álló szakképzési intézményekben gyors ütemben zajlik az átállás a tantermen kívüli, digitális oktatási rendre. A tanulók és az oktatók kiértesítése időben megtörtént, a tanügyi rendszerben a […]

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Fenntartható Magyarország 2020 – A fenntarthatóság éve programsorozat keretében Vers- és novellaírás a fenntarthatóság jegyében címmel pályázatot hirdet. A magyar költészet napja előtt is tisztelgő irodalmi felhívás a fiatal, amatőr és már publikáló költők, írók fenntarthatóság jegyében szerzett műveit díjazza – ismertette közleményében a […]