Lebukott H. istván, a komáromi csaló

dobozokCsalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. István ellen. A gyanú szerint a 29 éves budapesti férfi 2013 februárja és júniusa között különböző termékeket kínált eladásra egy internetes portálon. A gyanúsított telefont, GPS-t, cipőt, felsőt és könyvet is adott el az érdeklődőknek, azonban miután a vevők átutalták számára a kért összeget, az árut már nem küldte el részükre.

A sértettek hiába várták a megrendelt terméket, az nem érkezett meg, és az eladót sem tudták többet elérni. A férfi öt hónap alatt összesen 49 vevőt károsított meg ezzel a módszerrel. H. Istvánt 2014. május 9-én hallgatták ki gyanúsítottként a komáromi nyomozók, ahol a férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését. Az ügyben folytatott büntetőeljárást a rendőrség befejezte, és 2014. május 30-án vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek — írja a police.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Relytélyes app nyert a Magyar Telekom versenyén

csü jún 5 , 2014
A Magyar Telekom idei nemzetközi innovációs versenyének a Kitchen Budapestben megrendezett hazai elődöntőjén a beérkezett 34 magyar pályázatból egy előszűrés után hét csapat kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A Telekom vezetőségéből álló zsűri olyannyira értékelte a pályázó csapatok kreativitását, hogy a nyertes mellett négy különdíjat is hirdetett. A zsűri döntése alapján […]
antenna