ITM: internetes tudásmegosztó portál segíti a digitális átállást a szakképzésben

Internetes tudásmegosztó portál segíti a digitális átállást a szakképzésben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A Szakképzési Tananyagtár felületén az oktatók megoszthatják kollégáikkal és diákjaikkal az általuk készített és a mások által kifejlesztett, szabadon felhasználható digitális tartalmakat. A csütörtöktől üzemelő portál egy helyen, könnyen kereshetően tesz elérhetővé tananyagokat, és rövid időn belül egyre több gyakorló, értékelő feladatsort is. A közlemény szerint a platform egyaránt alkalmas szakmai és közismereti tananyagok feltöltésére, a feltöltött tartalmak módosítására, letöltésére és a diákokkal való megosztására. Struktúrájában illeszkedik a szakképzés szerkezetéhez, felületén a közismereti tananyagok esetében a szakközépiskolai és a szakgimnáziumi kerettantervekben központilag meghatározott, kötelező tantárgyak szerepelnek. A szakképzés digitális munkarendre való átállását segítő Szakképzési Tananyagtár az Innovációs és Technológiai Minisztérium háttérintézményei, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH), a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), a Digitális Jólét Nonprofit Kft. (DJN Kft.) és az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) együttműködésével jött létre – közölte az ITM.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az MNB szerint a ragály felerősíti a digitalizációt a bankszektorban

vas ápr 12 , 2020
A járványhelyzet katalizálni fogja a digitalizációt a bankszektorban és a pénzügyi, tőkepiaci szolgáltatásokban egyaránt – mondta Fáykiss Péter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) digitalizációs igazgatója. A jegybank idén első alakalommal elkészített FinTech és digitalizációs jelentéséről szólva Patai Mihály, a jegybank alelnöke kiemelte, hogy a nemzetközi szinten is újdonságnak számító elemzés […]
Fáykiss Péter MNB

És még ez is...