A Telenor Magyarország is aláírta az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kezdeményezett Mesterséges Intelligencia Koalíció Alapító Nyilatkozatát, hogy több iparági szereplővel közösen támogassa az mesterséges intelligencia alapú alkalmazások fejlesztését. Az alapító nyilatkozatot Koller György, a Telenor Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese és Kőrösi Gábor kormányzati kapcsolatokért és szabályozásért felelős igazgató képviselte a […]

Képzési központ létesítése, kőbányai vállalkozások segítése, öt év alatt 1,25 millió eurós településfejlesztési hozzájárulás, közlekedési fejlesztések – ezt vállalta a Bosch a Kőbányai Önkormányzattal kötött településrendezési szerződésben. A Kőbányai Önkormányzat és a Robert Bosch Kft. településrendezési szerződést kötött annak kapcsán, hogy a beruházó az önvezető autókkal és az elektromos mobilitással […]

A vizsgált kkv-k jelentős része intenzív, többcsatornás online jelenléttel bír és nyitott az innovatív megoldásokra is – derül ki egy friss, a hazai kis-és középvállalkozói szektort elemző reprezentatív kutatásából. A céges honlap alap, a webshop, a hírlevelek és a bankkártyás fizetési rendszer is egyre gyakoribb, de egyes jövőtechnológiákkal kapcsolatban még […]

A magyar kormány kiemelten kezeli a digitalizációt és az infokommunikációs ágazatot, ezt az is mutatja, hogy idén Budapesten rendezi az Európai Bizottság az év legfontosabb európai infokommunikációs eseményét – mondta Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára. Solymár elmondta: november 9-10-én tartják az ICT Proposers’ Day […]

A cégvezetők számára jelenleg nagy kihívás a digitális technológiában rejlő lehetőségek megragadása, azok beillesztése a vállalati kultúrába, a vállalkozások csak nagy nehézségek árán képesek értékteremtésre, mégis figyelmen kívül hagyják a technológia és az emberi tényező alapvető integrálásának kérdését – állapította meg felmérésében a PricewaterhouseCoopers (PwC). A nemzetközi tanácsadó cég tizedik […]

Az Invitel Csoporton belül – a korábbi vállalati és nagykereskedelmi üzletág utódaként – július 1-vel létrehozott Invitech Solutions folytatja a cégcsoport megőrzésre méltó hagyományait. A társaság idén is meghirdeti a hazai innovációs megoldások egyik legnépszerűbb seregszemléjét. Az immár hetedik alkalommal kiírt pályázat lényege, továbbra is az, hogy támogassa a hazai […]

Tíz éven belül robotot tervez kifejleszteni a Roszatom a nyomottvizes (VVER) és a csatorna-típusú, nagy energiakimenetű (RBMK) reaktorokkal felszerelt atomerőművek bontására és sugármentesítésre. Az orosz állami atomenergetikai konszern 2030-ig szóló innovációs és korszerűsítési programjának ismertetője szerint ezt a célt 2025-ig kell megvalósítani, és addig kell kidolgozni a nukleáris létesítmények, reaktorblokkok […]

Budapest egyik legelhagyottabb, durván szennyezett ipari területén az Illatos úton próbál kivirágozni egy innovációs központ, a KwakLab, amelynek fejlesztőlaboratóriumában 19 kutatási-fejlesztési projekt mutatkozott (volna) be a napokban az egészségügy, informatika, vegyipar, biotechnológia, építőipar és a műanyagipar területéről. (A feltételes módot a bemutató szervezésének totális amatőrsége miatt vagyunk kénytelenek használni. Nem […]

Digitális borlapot fejlesztett a Magyar Telekom innovációs laborja, a Kitchen Budapest (KiBu). A nyomtatott menüt kiegészítő megoldás először a fejlesztésben együttműködő Innio Borbárban segíti a minőségi borok iránt érdeklődőket a tájékozódásban, a választásban. A vendégek számára rendelkezésre álló világító, színes, mozgó elemekkel ellátott képernyőkkel, a folyamatosan frissülő információk nemcsak a […]

A Magyar Telekom idén is díjazta a fenntarthatósággal kapcsolatos innovációs megoldásokat. Elismerést kapott Kukafesztivál, újszerű geotermikus energia-nyerés, közösségi kerékpár-rendszer és „megmentett” down-szindrómás gyerekek. A DELFIN Díjra (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) bármely Magyarországon működő vállalkozás pályázhatott. Tudatformálásért, edukálásért az “Új utca” – soproni kukafesztiválért kapott díjat a Sopron és […]