A családok, kórházak és az ügyfélbarát ügyfélszolgálatok járnak rosszul a telefonadóval a telekommunikációs tanácsadással foglalkozó SciamuS Kft. számításai szerint, a cég úgy véli, ahogy tehetik, a szolgáltatók az új adót az ügyfelekre terhelik. Bár a törvény értelmében a szolgáltatók rövid távon nem terhelhetik át az új adót az előfizetőkre, a […]

Előre szeretném leszögezni, nagyon örülök annak a sikernek, hogy Magyarország el tud nyerni egy jelentős informatikai projektet. Annak már kevésbé örülök, hogy ennek kapcsán megint verjük a mellünket, hogy a magyar géniusz előtt ismét elalélt a világ, miközben erre nagyon nincs okunk. „Németh Lászlóné elmondta, nem véletlen, hogy az egyedülálló […]

E héten várható döntés a telefonadó tervezetéről az MTI értesülése szerint, a helyzetet azonban bonyolítja, hogy a távközlési, a vezetékes és a mobilos szektor sem egységes abban, mi lenne a legjobb megoldás. Több cég amellett tört lándzsát, hogy előfizető-alapú legyen az adó, míg mások inkább forgalmi-alapút szeretnének. Egy harmadik álláspont […]

Mostantól a Mazsola és Tádé, az Indul a bakterház és számos más emlékezetes archív mese, tévéműsor és film ugyanúgy tetszés szerint bármikor, ingyen újra megnézhető a tévében, mint az m1 aktuális hír-, és kulturális vagy éppen a szórakoztató műsorai. A közszolgálati m1 gazdag kínálatú műsortára elérhetővé vált a legnagyobb hazai […]

Mostantól semmi sem marad titokban az iskolai ügyeket illetően, hiszen a Google a felhőalapú Google Apps szolgáltatásait ingyenessé tette az oktatási intézmények számára. Segítségével diákok, tanárok és szülők egy közös, virtuális környezetben tájékozódhatnak egymás tevékenységeiről, és ellenőrizhetik a közös munkát. A Google Apps for Education egy olyan komplex szolgáltatáscsomag, mely […]

A holland ABN Amro egymillió dollár tőkét fektetett be a számítógépes- és videojátékokat, valamint multimédiás ismeretterjesztő szoftvereket fejlesztő magyar cégbe, a Philos Entertainment Rt.-be – közölte a két társaság. Vámosi Zsolt, a Philos vezérigazgatója közölte: az rt. jogelődje, a Philos Laboratories 1995-ben alakult, s 1997 óta foglalkozik számítógépes játékok fejlesztésével. […]