Guttray László

Elhunyt Guttray László

Váratlanul elhunyt Guttray László, társunk a minuszos.hu megalapításában. 1982-ben a Magyar Televízió Riporter kerestetik című tehetségkutató vetélkedője elődöntőjének egyik versenyzője volt. A nyolcvanas évek közepén, második felében a Magyar Ifjúság, a Közlekedés és a Közalkalmazott című lapokban jelentek meg cikkei. 1989-ben már a Hajó-Daru című üzemi lap főszerkesztője. Nagyjából ugyanabban az időben számítástechnikai szakújságíróként is…

Részletek
gyermekvédelem

Minden hetedik gyerek mentális problémával küzd

A különböző médiatartalmak és közösségi felületek erőteljes hatást gyakorolnak a gyerekek személyiségfejlődésére. A rájuk zúduló információtömeg feldolgozására nincsenek felkészülve – derült ki egy napokban megrendezett konferencián. Pászthy Bea gyermekpszichiáter, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikájának docense szerint az elmúlt három év – a koronavírus-járvány időszaka – különösen nehéz és kegyetlen volt a gyerekek számára. A…

Részletek
informatikus laptop

A dolgozó ifjúság harmada külföldön boldogulna

Ha úgy adódna, akkor a fiatalok közel kétötöde könnyen találna magának új munkát – legalábbis ezt gondolják a 19-29 éves korosztály dolgozó tagjai. Tizedük viszont úgy véli, nagyon nehezen lehetne új állása. A K&H ifjúsági indexe szerint a dolgozó ifjak 34 százaléka külföldön próbálná ki magát: ez az egyik legmagasabb érték a kutatás közel tíz…

Részletek
oktatás, mobil

A technológia használata nem károsítja a fiatalok mentális egészségét

Nincs bizonyíték arra, hogy erősödött a kapcsolat a fiatalok digitálistechnológia-használata és a mentális egészségi problémák között az elmúlt évtizedekben – derült ki egy több mint 430 ezer, 10 és 15 éves kor közötti tinédzser bevonásával készített tanulmányból. Az Oxfordi Egyetemhez tartozó Oxfordi Internet Intézet (OII) szakemberei a tévénézés, a közösségimédia- és a különböző digitális eszközök…

Részletek
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke

Ezt is megértük: egyre jogkövetőbbek a fiatalok

A digitálisan tanuló, vagy nem tanuló ifjúság körében még mindig a Youtube számít a zenehallgatás legelterjedtebb platformjának, de egyre elterjedtebbek a különböző streaming oldalak is – derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) legfrissebb felméréséből. 2017-hez képest jelentős csökkenés tapasztalható az illegális letöltéseknél, 64 százalékról 43 százalékra csökkent az online letöltések aránya. A több…

Részletek
televizio, tévé

Az ifjúság nem néz tévét… és mennyire igazuk van

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása szerint a húszévesnél fiatalabbaknál az internet szinte az egyetlen információforrás, ötödük már egyáltalán nem néz tévét. A XXI. században született generációnak nagyjából a fele – a teljes internetező népesség harminc-negyven százaléka – számolt be arról, hogy amióta interneten néz filmet vagy hallgat zenét, podcastot, azóta kevesebbet…

Részletek

Végre elkészült a fiatalok „digitális immunrendszerének” erősítését célzó programcsomag

Elkészült a fiatalok tudatosabb internethasználatát is segítő Digitális immunerősítő program anyaga – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára. Illés Boglárka azt mondta, az Új Nemzedék Központ és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésében megvalósuló program a tudatos internethasználat és hírfogyasztás mellett a technikai felkészültségre és védelemre, a személyes identitás védelmére, az…

Részletek

Kampány indul a fiatalok digitális biztonsága érdekében

Kampányt indít hétfőtől a fiatalok digitális biztonságának erősítése érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Új Nemzedék Központtal (ÚNK) együttműködve, ebben több mint száz javaslatot fogalmaztak meg – mondta Poór Csaba. Az Új Nemzedék Központ kommunikációs igazgatója például azt javasolja, hogy senki ne osszon meg magáról a közösségi médiában fotókat, vagy pontos helyet tartalmazó képeket, mert…

Részletek
Fel!