Az eddigi 150 dolgozó mellé idén még 150-et, jövőre pedig 120 új alkalmazottat vesz fel a zalaegerszegi központú, call centereket üzemeltető Binax cégcsoport – közölte a cégcsoport tulajdonosa. Ott Tibor elmondta: az 1998-ban Zalaegerszegen indult és jelenleg Nagykanizsán is partnereinek telefonos ügyfélszolgálati tevékenységet végző cégcsoport hat társaságból áll. A két […]

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a deepfake-jelenség társadalmi kockázatára hívja fel a figyelmet. Az NMHH szerint széles körben elterjedt vélemény, hogy bár társadalmunkról és a világról szerzett tudásunk nagy részét a valóság média által közvetített reprezentációira alapozzuk, továbbra is tisztában vagyunk vele, hogy egyes médiumok konstruált, manipulált, sőt […]

Lezárult a Huawei Technologies „Seeds for the Future” elnevezésű egyetemistáknak szóló tehetséggondozó programja, amelynek keretében idén nyolcnapos online képzésen vehettek részt az érdeklődők. A tréning során a hallgatók az egyetemen megszerzett ismereteiket összemérhették az infokommunikációs iparág által megkövetelt készséggel, korszerű technológiai ismereteket sajátíthattak el, valamint gyakorlati projektfeladatokon keresztül nyerhettek betekintést […]

Már Magyarországon is megvásárolható a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a Mate 50 Pro. Magyarországon is kapható a Huawei Mate sorozat legújabb zászlóshajó készüléke, a Huawei Mate 50 Pro, amely az iparág vezető technológiáit vonultatja fel a mobilfotózás és az általános teljesítmény tekintetében. Az okostelefonon debütál az EMUI 13 operációs rendszer, […]

Digitális, szolgáltató közigazgatást építünk – jelentette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. György István A kormányhivatal irányításának hatékonyabbá tételét biztosító háttér kialakítása elnevezésű projekt záró rendezvényén arról beszélt, hogy a 8,15 milliárd forintos beruházás végrehajtása során a kormányhivatali rendszerek jobbítása volt a cél. Az államtitkár a projekttel kapcsolatban elmondta, […]

Milyen szempontokat kell végig gondolni, hogy a megfelelő modellt válasszuk a csemeténknek, aki ma már nem az iskolapadot, hanem a billentyűzetet koptatja inkább. A Dell marketingesei segítenek a választásban… Kinek, mit, mire? Az általános iskolásoknak általában elég egy alapfelszereltségű, maximum középkategóriás laptop. Az olyan alapfeladatok ellátására, mint a szövegszerkesztés vagy […]

Az Oktatási Hivatal (OH) honlapján elérhetők a 2021. évi országos kompetenciamérés iskolai és tanulói adatai – közölte a közoktatást felügyelő (Ééérted!?!) Belügyminisztérium. A kompetenciamérés minden évben a 6., 8. és 10. évfolyam tanulóinak szövegértési és matematikai kompetenciáit vizsgálja. A mérésre járványügyi okokból egy év kihagyást követően, 2021 májusában került sor […]

Egy nemzetközi kutatócsoport megvizsgálta a gyűjtögető életmódról az élelemtermelésre való áttérést. Eredményeik szerint ez a folyamat kezdetekben a népesség növekedése mellett az egészségi állapotuk romlásához vezetett. Az ELTE Természettudományi Kar ( ELTE TTK) Embertani Tanszékének közreműködésével készült tanulmány a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) című tudományos folyóiratban […]

Felmondott az erdélyi magyar Transindex.ro portál teljes szerkesztősége kedd reggel. Amint a portálon közölt elköszönő írásban a szerkesztőség tagjai közölték, úgy érzik: a munkájuk teljességgel ellehetetlenült, és már nem tudják a legjobb szakmai tudásuk szerint ellátni azt a feladatot, amely a mindenkori szabad sajtó feladata lenne. Megjegyezték, a portál 23 […]

Egy hazai fejlesztésnek köszönhetően okosabbá vált Pepper robot. A humanoid robot eddig csak a „megtanult” információs készletéből tudott válaszokat adni, ám mostantól az olyan valós idejű információkkal is képes segíteni, amelyek a folyamatos változó adattartalmú, élő információs rendszerekből származnak. A Pepper bevethető már áruházi eladóként is, igaz, a terméket még […]