Az online számlák száma jelentősen nő, napokon belül eléri a kétmilliárdot – mondta Izer Norbert. A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkárának elmondása szerint az online számlarendszer több százmilliárd forintnyi pluszbevételt hoz az államkasszának. A bevételi adatok tanúsága szerint az ennek a digitális megoldásnak tulajdonítható többletbevétel évek óta szolgál a kormány adócsökkentéseinek […]

Hatalmas sorok alakultak ki szombat délutánra a brit repülőtereken, miután egy központi szoftverhiba miatt működésképtelenné váltak az elektronikus beléptető kapuk. A probléma az öt londoni nemzetközi repülőtér – Heathrow, Gatwick, Stansted, Luton, City -, valamint az összes többi olyan brit légikikötő beutazó utasforgalmát érinti, ahol e-kapuk működnek. Ráadásul az öt […]

Az e-receptek után a leletek és egyéb orvosi dokumentáció is elérhető az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobilapplikációjában. Az eredetileg a koronavírus oltási igazolvány digitális változataként használt applikáció fejlesztésének első szakaszában a recepteket tudták a felhasználók megnézni, ezentúl pedig a leleteket is. Elindult a leletek megtekinthetőségének tesztidőszaka; júliusig az elmúlt […]

A csalók egyre több fronton – akár telefonon, akár az elektronikus térben – igyekeznek becsapni az embereket. A K&H szerint a fiataloknál fellelhető okoseszközök térnyerése miatt kulcskérdés a szülőknek a megfelelő biztonsági „higiénia” megteremtése. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén és a jövőben is az adathalászat marad a kiberbűnözők egyik legkedveltebb […]

A győri távközlési konferencia fókuszában idén a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségei álltak. A győri Széchenyi István Egyetem tizennegyedik alkalommal rendez hírközlési konferenciát a Távközlés Világnapjához kapcsolódóan, megemlékezve a Nemzetközi Távközlési Egyesület 1865. május 17-ei alapításáról. Az esemény idei témája a mesterséges intelligencia és annak távközlési alkalmazásai voltak. Lapsánszky András, az NMHH […]

Digitális kioszkokat állít üzembe az MBH Bank, első körben tíz kioszkot telepítenek magyarországi egyetemeken. A pénzintézet közleménye szerint a magyar FaceKom Kft. az MBH Bank megbízásából fejlesztette ki az ügyfélkiszolgálási pontokat, amelyekben helyi ügyintéző személyes közreműködése nélkül lehet ügyet intézni. Az okoskapszulában lehetőség van a teljesen privát és biztonságos távoli […]

A pénzmosás elleni küzdelem jegyében az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek tanácsa a kriptoeszköz-átutalások visszakövethetőségének biztosítására a pénzátutalásokat kísérő adatokra vonatkozó szabályokat fogadott el. Az uniós tanács közleménye szerint a pénzátutalásokra vonatkozó, a kriptoeszközök átutalására is kiterjesztett szabályok pénzügyi átláthatóságot biztosítanak a kriptoeszköz-átváltások esetében, és a legszigorúbb nemzetközi előírásoknak megfelelve szavatolják, hogy […]

Megújult a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Diákszéf mobilapplikációja, immár a valódi pénz kezelésére is lehetőséget ad a 8-14 év közötti fiatalok számára. Az MNB digitalizációért és FinTech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója, Szombati Anikó elmondta, hogy 2020 szeptemberében vált elérhetővé az alkalmazás első verziója. A Diákszéf azzal indult, hogy játékos keretek […]

Németországban az egészségbiztosítók 2019 óta megtéríthetik a receptre felírt digitális egészségügyi applikációk költségeit, a magyar orvosok azonban – német kollégáikkal ellentétben – még nem írhatnak fel hasonló alkalmazásokat a pácienseiknek. Ennek alapvető oka, hogy nincs olyan rendszer, amely megkülönböztetné a biztonságos és hatékony digitális terápiákat a piacon elérhető több ezer […]

Minden eddiginél több innováció valósul meg az autóiparban a bitek és a bájtok segítségével. A Bosch az autóipari beszállítói üzleti területének átszervezésével reagál a szoftveralapú autóipari fejlesztések irányába mutató trendre. A Robert Bosch GmbH-n belül a Bosch mobilitás a jövőben önálló üzleti szektorként működik, ismertette Stefan Hartung, a GmbH igazgatóságának […]