Akár már 2014 végén vagy a jövő év elején bevezethetik Szerbiában a hagyományos papírrecepteket felváltó elektronikus vényeket – jelentette be hétfőn Belgrádban Momcilo Babic, az országos egészségbiztosítási alap igazgatója. Babic a rendszer lényegét magyarázva elmondta, hogy a számítógépen felírt recept egy központi szerverre kerül, amely bármelyik gyógyszertárban hozzáférhető lesz. Magyarázata […]

Az e-Egészségügy új projektjének, a Nemzeti Egészségügyi Informatikai rendszernek a megvalósításával nő majd az ellátás színvonala, az emberek pedig egészségesebbekké és egészségtudatosabbakká válhatnak – mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. A mintegy kétmilliárd forintos uniós támogatással megvalósuló projektről – amelynek támogatási szerződését nemrégiben írták alá – az államtitkár elmondta, az egészségügyben […]

Kép a pixelek mögött Az IBM közzétette 5in5, azaz Öt az ötben jelentését azokról az innovációkról, amelyek a követező öt évben megváltozathatják életünket. A világon évente 500 milliárd fénykép készül, és percenként 72 órányi videóanyagot töltenek fel a Youtube-ra, mindeközben a globális diagnosztikai képalkotó piac 2016-ig 26,6 milliárd dolláros növekedésre […]