Pontosabb a mesterséges intelligencia (AI) az orvosoknál a mellrák mammográfiai diagnosztizálásában a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint. Egy amerikai-brit kutatócsoport, köztük a londoni Imperial College és a Google Health szakemberei hozták létre azt az algoritmust, amely mintegy 29 ezer nő röntgenfelvételei alapján „tanulta meg” a diagnosztizálást. Az algoritmus […]

Hosszan tartó súlyos betegség után 59 évesen elhunyt Diószegi József, egyike azon kevés régi kollégámnak, akik szerethetők voltak. Újságírói karrierje tanárként a Köznevelés című folyóiratnál indult, majd külső munkatársa volt a Magyar Rádiónak és a régi, független Figyelőnek. 1995-ben kezdett főállásban dolgozni a Napi Gazdaságnál, ahol kétszer is megválasztották az […]

Először adták vissza részlegesen a látását egy időskori makula-degenerációban szenvedő betegnek manchesteri sebészek bionikus szemprotézis beültetésével. A nyolcvan éves Ray Flynn a makula-degeneráció úgynevezett száraz formájában szenved, és a betegség miatt teljesen elvesztette központi látását. A Manchesteri Királyi Szemkórház sebészei ültették be a retina implantátumot, amely a férfi szemüvegére erősített minikameráról […]

A tüdődaganat kialakulásának kockázatát felmérő, okostelefonokra letölthető alkalmazást fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) orvosai a közelmúltban. Az intézmény klinikai központjának mellkassebészeti osztályán, valamint bioanalitikai intézetében dolgozó szakemberek applikációja segíthet abban, hogy a daganatot már korai stádiumban felismerjék – írta az egyetem. Az E-szűrő nevű, Androidra és iOS operációs rendszerre […]

A halálos betegségek elleni közdelemben veti be legújabb technológiáját az SAP üzleti szoftvercég. A nemrégiben bemutatott két projekt a rák, és a HIV/AIDS egyénre szabott kezelését segítik. A rák majdnem minden előfordulása egyedi. Ez azt is jelenti, hogy a sztenderd eljárásokra nem reagálók esetében óriási mennyiségű információt kell analizálni a […]

A szív – és érrendszeri, illetve a légzőszervi betegségekkel küzdő emberek szoros felügyeletet követelnek az orvosoktól. Az esetleges állapotromlásukat csak folyamatos monitoringgal lehet megelőzni. Emiatt a betegeknek és a doktoroknak folyamatos összekötetésben kell állniuk egymással, viszont az állandó megfigyelés nagyon sokba kerül. Erre megoldásul a Xerox kutatói, a betegek védelmét […]

  A rákkal szemben mindenki egyenlő – írta mikroblogjában az 52 éves Li Kaj-fu, Kína egyik legismertebb mikrobloggere, a Google China volt kínai vezetője, aki így hozta nyilvánosságra súlyos betegségét. Második bejegyzésében pénteken elárulta, hogy a nyirokrendszer rosszindulatú daganatát állapították meg nála. E betegséget nehéz felismerni, de a szakemberek szerint […]

Hosszan tartó, méltósággal és nagy lelkierővel viselt súlyos betegség után, 51 éves korában elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Médiatanács elnöke. Szalai Annamária a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács első elnökeként számos kezdeményezéssel igyekezett megteremteni a partnerségen nyugvó, a felnövekvő generációk […]