A prognózisoknál jóval kisebb 0,5 százalékos csökkenéssel stabilizálódott a harmadik negyedévben a hagyományos számítógépek világpiaci forgalma az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzése szerint. A harmadik negyedévben 67,2 millió hagyományos kivitelű, azaz asztali, notebook és workstation számítógépet értékesítettek a világpiacon, 0,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az IDC prognózisa 1,4 százalékos forgalomcsökkenést jelzett előre a harmadik negyedévre.
Next Post
Az NMHH elnöke is tudja mit kell tanítani
vas okt 22 , 2017
Az okoseszközök akkor igazán hasznosak, ha okos emberek használják ezeket, okos dolgokra; ehhez arra van szükség, hogy a fiatalok már tanulmányaik során elsajátítsák ezek használatát – hangsúlyozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) médiaműhelyének átadásán. Karas Monika elmondta, az általa vezetett […]

És még ez is...
-
2013. szeptember 17.
NMHH, Telekom, Vodafone, Telenor: meg kell a szívnek szakadni
-
2013. július 23.
IFS: durva licencbevétel-növekedés
-
2012. augusztus 10.
Nagyon nyereséges a Magyar telekom
-
2014. május 31.
Simon: növekedési pályán az it-szektor
-
2017. február 10.
Még SZIP: követni kezdik a hiper-szuper gyors internetprogramot