Appra magyar! – szavazz hamar!

zsuriA nevezési időszak vége előtt két héttel elindult az idei Appra magyar! A Watify sikeres applikációt fejlesztek közönségszavazása, ahol a felhasználók értékelhetik kedvenc alkalmazásukat. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) alkalmazásfejlesztő versenyén a közönség mellett zsűri is el fogja bírálni a beérkezett pályázatokat, amelyből idén több mint félszáz érkezett mostanáig. Az Appra magyar! weboldalán így folyamatosan növekszik a hazai fejlesztésű appok száma, jelenleg több mint kétszáz alkalmazással ismerkedhetnek meg a felhasználók.

Az idei kiírásban a kategóriagyőztesek és a közönségdíjas applikáció fejlesztői a következő évben a fejlesztőket vagy mobilos piacot érintő legjelentősebb szakmai konferenciákra kapnak szabadkártyát az IVSZ jóvoltából, az év legjobb platformfüggetlen alkalmazását pedig egymillió forint értékű programmal és támogatással segítik a nemzetközi piacra lépés lehetőségében. Az Appra magyar! idei kiírásban négy kategóriában – életmód, szórakozás, üzleti, kereskedelmi – keresik a legjobb alkalmazásokat, illetve Az Év Alkalmazását: a legjobb platformfüggetlen applikációt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.