NMHH birság: fizetnie kel az UPC-nek

UPC Magyarország Kft. jogszerűtlen összegeket követelt 2017-ben az előfizetőitől a határozott idejű szerződések felmondásakor, emiatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) húszmillió forintos bírságot szabott ki a szolgáltatóra, a UPC bírósághoz fordult a hatóság döntése miatt, a Kúria azonban helyben hagyta az NMHH határozatát – közölte a hatóság. A UPC a szabálytalan gyakorlatával sok százezer előfizetőt veszélyeztetett, a konkrét érdeksérelmet szenvedett előfizetők száma pedig több százra tehető. A jogsértés a hírközlési szolgáltatások piacára is számottevő hatást gyakorolt, hiszen a szolgáltató jogszerűtlen piaci eszközökkel kötött magához előfizetőket. A közlemény szerint az NMHH még 2017-ben megállapította, hogy a UPC bizonyos esetekben garanciális szabályokat sértett azzal, hogy a határozott idejű szerződés felmondásakor nem csupán az igénybe vett kedvezményeket követelte vissza előfizetőitől, hanem a már megszűnt korábbi szerződésben adott kedvezmények egy részét is kiszámlázta előfizetőinek, akiknek így jóval magasabb kötbért kellett fizetniük.

Az NMHH szerint azzal is jogsértést követett el a szolgáltató, hogy a jogszabályokban rögzítettnél magasabb összegben számította a kedvezményeket azokban az esetekben, amikor egy előfizető egyszerre több szolgáltatást vett igénybe. Ugyanis ilyenkor a UPC nem az akciós határozatlan idejű szolgáltatás árából, hanem a szolgáltatás listaárából számította a kedvezmény mértékét, ráadásul a szolgáltató jogszerűtlen gyakorlatát az általános szerződési feltételeiben is rögzítette. A hírközlési hatóság a bírság megfizetése mellett arra is kötelezte a UPC-t, hogy módosítsa a cég általános szerződési feltételeinek jogsértő részeit, illetve, hogy a jövőben kizárólag a megszűnt szerződésből eredő, annak határozott idejéből adódó kedvezmények megtérítését követelje előfizetőitől.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Dől a lé: másfélmilliárd forintos keretösszeggel indul az Ipar 4.0 támogatási program

ked máj 28 , 2019
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz, elsősorban az innovációs tevékenységeket és azok eredményeinek ipari alkalmazását helyezve előtérbe – közölte Szigeti Ádám, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára. A program az új technológiák mellett új […]