Nettó 182 milliárdot fordítottunk tavaly internetelérésre

routerAz internethasználat lakossági ára 2009 óta fokozatosan emelkedik, 2015-ben 0,5 százalékkal került többe az előző évhez képest. Az internet-szolgáltatói piac koncentrációja is magas, 2015 végén az előfizetések 96 százaléka tíz céghez tartozott a mintegy négyszáz internet-szolgáltatással foglalkozó cég közül. Az internet-előfizetések száma 2015 végén 8,1 millió volt, ami 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál és csaknem két és félszerese a 2010-ben jegyzett előfizetéseknek. Az összes internet előfizetés 66,9 százaléka, 5,428 millió előfizetés mobilinternet volt. (Ebbe sajnos nagy valószínűséggel beleszámíthatnak azok a minősíthetetlen, igazából csak beetetésre alkalmas internet-előfizetések is, amelyek havi száz vagy akár ennél is kevesebb adatmennyiséget tartalmaznak. A -szerk- megj.)

Az internet-hozzáférési szolgáltatások révén befolyó nettó árbevétel ugyanakkor kevésbé követte az előfizetésekét, csupán 7,1 százalékkal nőtt, 182 milliárd forint lett. Az internet-szolgáltatásokból származó árbevétel 39 százaléka mobilinternetes előfizetésekből származott, ami 9,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál– derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Magyarország című kiadványából.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Huawei P9 Lite: még ne rohanjunk a boltba

csü máj 5 , 2016
A Huawei bemutatta legújabb okostelefonját, a P9 Lite-ot, amely az április elején megjelent prémium készülék, a P9 középkategóriás verziója. Magyarországon a Huawei kiskereskedelmi partnereinél május második felétől lesz elérhető generikus dual SIM-es verzióban 89 990 forintos javasolt bruttó fogyasztói áron, szürke, fehér és arany színekben. A P9 Lite a szolgáltatóknál single […]

Friss, ropogós