Mostantól meg kell hívnia az RMDSZ-nek az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóikra

Átlátszó ErdélyBírósági ítélet kötelezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira.

A romániai bíróságok portálján elérhető peradatokból kiderül, az Átlátszó.ro, és Sipos Zoltán főszerkesztő tavaly decemberben perelte be az RMDSZ-t amiatt, hogy nem kapott meghívót a szövetség sajtótájékoztatóira. Az első fokú ítélet július 31-én született. A Kolozs Megyei Törvényszék arra kötelezte az RMDSZ-t hogy akkreditálja és időben hívja meg a panaszost a sajtótájékoztatóira, valamint az általa szervezett nyilvános közérdekű eseményekre, küldje el neki a közleményeit, és adja át neki az események sajtódossziéit. Az RMDSZ-nek 2000 lej (144 ezer forint) perköltséget is kell fizetnie. Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Abban a bíróság többek között arra kötelezte a szövetséget, hogy közölje a tulajdonában levő, vagy bérelt ingatlanok listáját a címeket is megjelölve, az RMDSZ által vásárolt műkincsek listáját, a szövetség gépkocsiparkjának a teljes leltárát, az ötezer eurót meghaladó értékű szerződések listáját. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be, a másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.