Papp megreformálná az IVSZ-t

 

Papp Péter, a kancellar.hu alapítója megpályázza az  Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöki posztját. Mint írja nem azért, mert elnök szeretne lenni, hanem mert új IVSZ-t szeretne, egy IVSZ 2.0-t. Nem az elnöknek kell programjának lenni, hanem az IVSZ-nek, ezért a program alkotásba bevonná a tagságot. Szeretné, ha a program számon kérhető, mérhető legyen. Papp szerint az IVSZ 2.0-nak ne “barátai” legyenek, hanem érdekei. Az IVSZ 2.0 nem politikus, hanem diplomata – működő stratégiai partnerséget kell kötni Magyarország kormányával. (Ebben nem értünk egyet. A -szerk- megjegyzése.) Az IVSZ 2.0 bele tud szólni a KEF (Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság) normatívákba. Idén először nem az IVSZ határozta meg ezt. Az IVSZ 2.0 nem szembeállítja a multikat a KKV-kel, hanem ökoszisztémát teremt közöttük. (Ez nem az IVSZ, hanem a kormányzat feladata. A -szerk- megjegyzése.) Az IVSZ 2.0 nem one-man-show, hanem csapatmunka. (Ebben nagyon egyetértünk. A -szerk- megj.) Az IVSZ 2.0 kimondja a szakmai véleményét, nem asszisztál,nem hallgat, nem a politikát kritizálja, hanem az IKT projekteket. (Nem értünk egyet. Amikor a politika kárt okoz, azt kritizálni kötelesség, amikor jót tesz, akkor nem alapértelmezett a fényezése. A -szerk- megj.) Az IVSZ 2.0 nem belefásul az üzletbe, hanem élvezi azt. (Nem értünk egyet, a szervezetnek nem dolga bármilyen üzletben részt vennie. A -szerk- megj.) Az IVSZ 2.0 arculata, tekintélye és nemzetközi kapcsolatai is megújulnak. Ma az IKT piac a második legnagyobb iparág Magyarországon a járműgyártás mögött. De ezt csak mi tudjuk, a társadalom és a politikanem. Az IVSZ 2.0 változtat ezen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kártevőmágnes az Android

hét ápr 29 , 2013
  A mobilfenyegetések száma nem függ össze a platformok sérülékenységével – derül ki a Symantec friss jelentéséből. Tavaly 58 százalékkal nőtt a mobil eszközökre tervezett rosszindulatú programok száma. A személyes információk, például e-mail címek és telefonszámok eltulajdonítására irányuló mobil fenyegetések pedig 32 százalékát teszik ki a támadásoknak. Meglepő módon ennek […]
ZX-81

És még ez is...