“Durva dolgok” derültek ki a párkeresők ismerkedési szokásairól

Egy társkereső oldal több mint ezer felhasználóját kérdezte meg ismerkedési szokásaikról. “Durva dolgok” derültek ki.

A közvélekedés például az a kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy a nő adjon egyértelmű jeleket, de a kezdeményezés a férfi dolga. Az éppen társat keresők, a felmérésben résztvevők több mint a fele gondolja azonban úgy, hogy mindkét fél kezdeményezhet, akár a férfi, akár a nő megteheti az első lépést. Míg a férfiak háromnegyede, addig az egyedülálló nők harmada gondolja úgy, hogy ők is kezdeményezhetnek egy kapcsolatban, nem kell a másikra várni. Tehát a hölgyek még mindig szeretik, ha a férfi hódítja meg őket, a férfiak azonban a jelek szerint már szeretnék lerázni magukról a kezdeményezés terhét. A felmérés eredményéből kiderült, hogy a rövid távú kapcsolatok kialakulásához leginkább az éjszakai klub, a házibuli vagy egy fesztivál a legalkalmasabb helyszín. Az itt kialakult kapcsolatok tartanak a legrövidebb ideig. Aki hosszú távú kapcsolatban reménykedik, annak érdemes az osztálytársak vagy munkatársak között szétnézni, de népszerű még a tánciskola is, mint ismerkedési hely, sőt adott hobbihoz kapcsolódóan is sokak szerint meg lehet találni az igazit, nem beszélve az online társkereső oldalak mellett, hiszen a felmérésben résztvevők ott (is) keresik párjukat.

A férfiak több mint a fele, a nőknek viszont alig harmada vallja azt, hogy már az első egy-két randin felmenne a másik lakására vagy felhívná magához randipartnerét. Egyébként éppen a harmincas korosztályban a legkisebb azoknak az aránya, akik nem várnának a hosszabb ismeretségig ehhez, mind a fiatalabbak, mind pedig a negyvenen túliak szívesebben randevúznak már az első egy-két alkalommal valamelyik fél lakásán. Még mielőtt sor kerülne a találkozóra, a társkeresők háromnegyede mindig utánanéz partnerének a Facebookon. Érdekesség, hogy a nők jóval kíváncsibbak ilyen téren, mint a férfiak. Utóbbiak kétharmada szokott „kémkedni” a randi előtt, a nőknél viszont nyolcvan százalék feletti az arány. Az exekről viszont jobb minél később részletekbe menően sztorizgatni, bár az még beleférhet, ha az elején kiderül pár apró részlet. A társkeresők több mint a fele legalábbis inkább a későbbiekre hagyná a témát, minthogy az első randin egyből szóba hozza korábbi kapcsolatukat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Androidos kártevők: 2019 sem lesz fáklyásmenet

ked jan 15 , 2019
A német G DATA szerint ezért ebben az évben összetett, jobban álcázott androidos kártevők megjelenése várható. Jelenleg minden hetedik másodpercben megszületik egy új mobilos kártevő. Az utóbbi időben az Android biztonsága is jelentősen nőtt: bezárultak a Play Áruház kiskapui, a Project Treble fejlesztésnek köszönhetően pedig egyszerűbbé vált a rendszer frissítése. A […]
Android

Friss, ropogós