Már applikáció és chates szolgáltatás is segíti a bajban lévőket

TelefonAz éjjel-nappal hívható segélyhívó számok mellett ez évtől applikáció és chates szolgáltatás is segíti a bajban lévőket – közölte a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.

Mint írják idén a járványhelyzet miatt is többen hívták a lelkisegély-szolgálatokat, az ünnepi időszakban pedig még tovább nő a hívások száma. Közleményükben rámutattak arra, hogy a pandémia nemcsak a testi, hanem a lelki egészséget is veszélyezteti. A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt a világban – így Magyarországon is – emelkedett a kapcsolati erőszakot és a lelki krízist elszenvedők száma – írták. Mindezt fokozhatja a feszültebb ünnepi időszak, amit bizonyít a telefonos segítőszolgálatoknál tapasztalható decemberi hívásszám-emelkedés. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak nyújt segítséget, és szükség esetén gondoskodik az áldozatok kimenekítéséről, elhelyezéséről is. Akik pedig valamilyen okból lelki krízishelyzetbe kerültek, azok szintén a nap 24 órájában ingyenesen és anonim módon hívhatják a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) telefonszámát. Segítséget kérni már nemcsak telefonon, hanem a www.kapcsoljegybol.hu oldalon is lehet, anonim módon, digitális nyomok nélkül, emellett a www.facebook.com/kapcsoljegybol felület, a teljes biztonsággal használható chatfelület és egy ingyenesen letölthető applikáció, a „Kapcsolj egyből” is segíti a krízishelyzetben lévőket.

A Széchenyi 2020 programban 2016-ban elindult Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése című projekt 1,16 milliárd forint európai uniós társfinanszírozással valósul meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

GVH: 45 millió forintos bírságot kapott DIGI

csü dec 24 , 2020
ShareTweetPinShare A GVH december 21-én zárult versenyfelügyeleti eljárása megállapította: a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) a mobil szolgáltatásait bevezető, 2019-ben indított „Tesztelj velünk”, illetve 2020-as „Próbáld ki” kampánya tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. A vizsgálat szerint bár a cég promóciós – többek között óriásplakát és televíziós – hirdetései hangsúlyosan […]
Gazdasági Versenyhivatal

És még ez is...