Magyarok a Marson: robotépítő-verseny Szegeden

A zord marsi körülményeket idéző akadálypályán mérték össze képességeiket a hetedik alkalommal megrendezett Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén induló csapatok robotjai szombaton Szegeden; a végső győzelmet a főként műegyetemisták alkotta Mars Poetica szerezte meg. A csapatok feladata olyan rovarszerű robotok építése volt, amelyek képesek a zord marsi körülmények között minimális emberi beavatkozással navigálni. A cél minél több területet benépesíteni, és megvédeni a többi robottól az értékes utódokat. Az akadálypályán – ahol egyszerre négy robot küzdött egymással – különböző magasságú bázisokat alakítottak ki, a csapatok feladata az volt, hogy gépeik minél több célterületre lerakjanak egy-egy petét szimbolizáló pingpong labdát, úgy, hogy az lehetőleg a menet végig ott maradjon. A csapatok külön pontot kaptak az eltérő nehézségű bázisok meghódításáért, s azért is, ha a pete a lefújáskor is a célterületen volt. A robotokat a versenyzők irányították számítógépeikről, ám csupán azt adhatták meg a terem tetejére szerelt kamera közvetítette “műholdképen”, hogy a gép a pálya melyik pontját közelítse meg. Ráadásul parancsaik – a Mars-járókhoz hasonlóan – késleltetéssel jutottak el a robotokhoz – írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Húsz éves a BME Nagysebességű Hálózatok Laboratóriuma

ked máj 15 , 2012
Húsz éves a BME Nagysebességű Hálózatok Laboratóriuma, az Ericsson kutatási világhálózatának első magyarországi tudományos kompetencia központja. Az egyetemi kutatóhelyet 1992-ben az Ericsson támogatásával alapították, azzal a céllal, hogy korszerű felszereléssel és eszközökkel ideális körülményeket teremtsenek a magas színvonalú kutatómunkának. A Távközlési és Médiainformatikai Tanszék elődjén létrehozott Laboratórium azóta a hazai […]

Friss, ropogós