Internetes csaló ellen emeltek vádat

nő, bilincsTöbb száz rendbeli csalás miatt emelt vádat egy letartóztatásban lévő szabolcsi nővel szemben a Marcali Járási Ügyészség; a vádlott csaknem ötszáz sértettnek kínált megvásárlásra olyan tárgyakat, amelyekkel valójában nem rendelkezett.

A Somogy Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a gátlásokban kevésbé erős nő 2021 decembere és 2023 januárja között több internetes oldalon álneveket használva folyamatosan hirdetett eladásra különböző használati cikkeket, egyebek mellett játékkonzolokat, kerti játszóteret, fürdődézsát. A vádlott szöveges üzenetekben, valamint telefonon, eltorzított hangon tartotta a kapcsolatot a sértettekkel. Arra kérte őket, hogy a vételárat vagy annak egy részét előlegként utalják át az általa megadott – több, különböző pénzintézetnél vezetett – bankszámlára. A vádlott később a sértettek számára elérhetetlenné vált. A csekély erkölcsi tartással rendelkező nő ezzel a módszerrel 488 sértettől tizenötmillió forintot csalt ki. A bűnöző elvetemültségére jellemző volt, hogy a csalássorozatot azután is folytatta, hogy a marcali nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, ezért a bűnismétlés megakadályozásáért 2023 januárjában letartóztatták. Az ügyészség mintegy háromszáz oldalas vádiratot nyújtott be a Marcali Járásbíróságra.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A GVH mindent (IS) kiderít a mesterséges intelligenciáról

pén jan 5 , 2024
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzés keretében vizsgálja a mesterséges intelligencia (MI) hatásait a piaci versenyre és a fogyasztók ügyleti döntésére. A nemzeti versenyhatóság nekiáll feltárni az életünket egyre jobban befolyásoló MI piaci versenyre és a fogyasztói magatartásra gyakorolt hatásait. Az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban […]
Gazdasági Versenyhivatal

És még ez is...