Gyula miatt büntették a Magyar Telekomot, de csak nagyon szordínósan

Többszörösen is megalapozatlanul utasította el előfizetője számhordozási kérelmét a Magyar Telekom Nyrt., ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatót tízmillió forintos, vezető tisztségviselőjét pedig egymillió forintos bírság megfizetésére kötelezte – közölte az NMHH. A Telekom szerint nem történt jogsértés.

A tájékoztatás szerint a Magyar Telekom előfizetője szeptemberben fordult a hírközlési hatósághoz, mert mobiltelefonszámát többszöri igénybejelentése ellenére sem sikerült áthordozni a Vodafone-hoz. Az előfizető ezen kívül azt is kifogásolta, hogy a szolgáltató nem fizetett kötbért az elmaradt számhordozás miatt, és panaszait a szolgáltatók elutasították. Az általános felügyeleti eljárásban az NMHH megállapította, hogy a Magyar Telekom a hordozási igényeket két esetben is azért tagadta meg, mert az igénylő előfizető lakcímében a közterület neve a nyilvántartásában nem egyezett meg azzal, amit a Vodafone mint átvevő szolgáltató küldött: az hol Krúdy utca, hol Krúdy Gyula utca néven szerepelt. A Magyar Telekom annak ellenére utasította el az előfizetőt, hogy az utcanévtől eltekintve a Vodafone által megküldött összes többi adat – név, telefonszám, irányítószám, település, közterület típusa, házszám – megegyezett a nyilvántartásában szereplőkkel, azaz az előfizetőt egyértelműen be lehetett azonosítani. Mint írták, ezen kívül a Telekom a kérelmezőt bizonytalanságban hagyta azzal, hogy a panaszaira nem adott megfelelő és megalapozott választ, valamint az előírások ellenére kötbért sem fizetett neki. Az elkövetett jogsértések miatt az NMHH a szolgáltatóval szemben tízmillió forint, a jogsértés ismételtsége miatt pedig a cég vezető tisztségviselőjével szemben egymillió forint bírságot szabott ki, és a társaságot jogkövető magatartásra kötelezte.

A döntés nem végleges, ellene a Telekom fellebbezést nyújtott be. A társaság álláspontja szerint nem történt jogsértés, a számhordozási igény elutasítása jogszerű volt. Mindkét elutasítást azzal indokolták, hogy az átvevő szolgáltató a számhordozási igényt a rendszerében nyilvántartott olyan utcanévvel adta fel, amely eltért az országos személyi adat és lakcímnyilvántartásban és a Magyar Telekom nyilvántartásában rögzítettől. Közölték azt is, hogy az ügyfél panaszaira jogszabály szerint határidőben, érdemben válaszoltak, mivel jogsértés nem történt, a panaszt nem látták megalapozottnak, azt elutasították, ugyanezen okból nem történt kötbér fizetés sem az előfizető részére, ugyanakkor az előfizető részére az őt ért kellemetlenségek kompenzálásaként a cég a kötbér jogszabályban meghatározott összegével azonos mértékű, tízezer forint jóváírást biztosított – írták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.