Elindult a jelentkezés az NKI kiberbiztonsági kihívására

Boross Tamás, NKIElindult a jelentkezés a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) kiberbiztonsági kihívására – közölte a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat helyettes szóvivője.

Boross Tamás elmondta: az idei verseny két okból is rendhagyó. A magyar kibervédelmi kihívásnak Kiki néven kabalaállata is van. Emellett az idei verseny győztesei meghívást kapnak abba a tíztagú magyar csapatba, amely részt vesz a szeptemberben Bécsben megrendezendő Európai Kiberbiztonsági Kihíváson. A verseny célja egyrészt a bécsi európai bajnokságra egy „ütőképes” magyar csapat összeállítása, de fontosnak tartják azt is, hogy népszerűsítsék a szakmát, új tehetségeket kutassanak fel, továbbá növeljék a kiberbiztonsági tudatosságot. A kihíváson azok a 16 éven felüli magyar állampolgárok vehetnek részt, akik július 18-án (hétfő) éjfélig regisztrálnak az nki.gov.hu/hcsc22 oldalon.

A verseny július utolsó hétvégéjén lesz: pénteken 18 órától vasárnap 18 óráig tart majd. A versenyzőknek minden nap új kihívásokat kell teljesíteniük, amelyek változatosak lesznek. A különböző nehézségű feladatok lehetnek támadók (feltárt sérülékenység kihasználása), védekezők (egy káros kód elemzése), továbbá a biztonságos programozással kapcsolatos, kommunikációs feladatok is várhatók. A kihívásban két korcsoportban és összetettben is versenyeznek egymással a résztvevők. A két korcsoport (16-20 év, 21-25 év) első öt-öt helyezettje vehet majd részt a bécsi bajnokságon. Az utazást, a szállást és az étkezést a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat állja.

Emellett mindkét korcsoport, valamint az összetett verseny első három helyezettje nagy értékű elektronikai vásárlási utalványban is részesül. Továbbá a verseny valamennyi résztvevője kap egy magyarországi forgalomban még nem kapható, 256 gigabyte-os „Steam Deck” elnevezésű hordozható, elsősorban videójátékok futtatására használható személyi számítógépet is. Az idei, ötödik alkalommal, július 28-31-én megrendezendő magyar it-biztonsági versenyt az NKI szervezi az Óbudai Egyetem Biomatika és Alkalmazott Mesterséges Intelligencia Intézetével és a White Hat IT Security Kft.-vel közösen – közölte a szakszolgálat helyettes szóvivője.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az aktív korúak több mint 90 százaléka rendszeresen internetezik

pén jún 24 , 2022
ShareTweetPinShareAz aktív korú lakosság több mint 90 százaléka rendszeresen internetezik, Magyarországon az internetet használók száma az aktív korosztályban gyakorlatilag elérte a felső határt – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felméréséből. A vizsgálat szerint a 15-50 éves korosztály 97,1 százaléka rendszeresen használja az internetet. A 15 év […]
mobilinternet

És még ez is...