Ciklusokon átívelő karrier: Altorjai a Duna Médiaszolgáltató élén

Altorjai AnitaA Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma Altorjai Anitát választotta meg a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. új vezérigazgatójának.

Altorjai augusztus 15-i hatállyal foglalja el a posztját a nonprofit társaság élén. A kuratóriumnak azért kellett új vezérigazgatót választania, mert a posztot 2015. július 1-je óta betöltő Dobos Menyhért május 6-án nyugdíjazását kérte a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumánál. Altorjai a bölcsész diplomáját a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzte meg. újságíróként 1987-től kezdett dolgozni. Napilapos és rádiós újságírói és szerkesztői tapasztalatot is szerzett, és 1998-ig a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője volt. Altorjai az első Orbán-kormány alatt, 1998 és 2002 között lett az Országgyűlés sajtófőnöke, amikor Áder János volt a házelnök. A 2002-es kormányváltás után a munkájára igényt tartott Szili Katalin “szocialista” házelnök a Medgyessy-, illetve a Gyurcsány-kormány ideje alatt, de a ciklus végén Katona Béla, az Országgyűlés másik szocialista elnöke is megtartotta a pozíciójában. A 2010-es választások és a fülkeforradalom után Schmitt Pál házelnök sajtófőnöke is Altorjai maradt, ahogyan a Schmittet váltó Kövér László, az Országgyűlés mostani elnöke is megtartotta a poszton. Tíz éve, 2012-től a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatójaként dolgozott.

A Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság 2015. július 1-jén alakult. Ma ez a társaság az egyedüli “közszolgálati” médiaszolgáltató Magyarországon. Több, a 2010-es fülkeforradalom előtt valóban közszolgálati médiaszolgáltató társaságot (a Duna Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt.) vontak össze.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Elfogadta az EP a BigTech cégeket szabályozó rendeleteket

csü júl 7 , 2022
Július 5-én elfogadta az Európai Parlament (EP) azt a két rendeletet, amelyek elsődleges célja a nagy online platformok határozottabb szabályozása. Az új rendeletek kifejezetten figyelnek a gyerekekre, mivel az őket célzó reklámtevékenységet szélesebb körben tiltani fogják, de visszafogják az adatalapú marketinget, és határozottak lesznek a felhasználókat manipuláló, megtévesztő, pszichés befolyásoláson […]
Európai Parlament