A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) külföldi társszervekkel együtt nyomoz az Alkotmánybíróság (Ab) honlapjai elleni hekkerámadás ügyében. Az Ab honlapját vasárnapra virradó éjszaka törték fel, a hekkerek több bekezdéssel kiegészítették az alaptörvény Nemzeti hitvallását és az utána következő fejezeteket az Ab honlapján. Beleírták például a szövegbe azt, hogy „az informatikában dolgozók 32 […]

Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó (FBI) igazgatója figyelmeztetett, hogy a kibertámadások rövidesen az egyik legnagyobb fenyegetést jelentik Amerika biztonságára, a fenyegetettségük szintje a terrorizmusét is meghaladhatja. Mueller erről számítástechnikai biztonsági szakemberekkel találkozva beszélt – írta a globalpost.com hírportálra hivatkozva az MTI. „A nem távoli jövőben számíthatunk arra, hogy az internetes […]

A Noreg Kft. második alkalommal vehette át az IBM „Év Üzleti Partnere” díját. A társaság az „Információvédelmi megoldások” kategóriában szerezte meg az elismerést, köszönhetően az IBM Security termékcsoportjában megtalálható és új technológiát képviselő Guardium értékesítésének, illetve az it-biztonsági területhez kapcsolódó rendkívüli szaktudásának – áll a társaság kicsit sem álszerény közleményében. […]

Átírták az alaptörvénynek az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján elérhető szövegét a magukat az Anonymous csoporthoz tartozónak nevező hackerek – írta vasárnap az Index. Az Ab sajtófőnöke délután azt közölte az MTI-vel, hogy a szervert ideiglenesen leállították, így a honlapot jelenleg nem lehet elérni. Az Ab délután eljuttatott az MTI-hez egy közleményt […]

Az SSL tanúsítványok használata nem csak megvédi a weboldalt az adathalász támadásoktól, hanem az online felület iránti bizalmat erősíti, ezáltal nagymértékben növelheti az oldal által kötött tranzakciók számát. A VeriSign tanúsítványok magyarországi kizárólagos forgalmazója, a Compliance Data Systems Kft. szemrevételezte a hazai pénzügyi szektor helyzetét, ami vegyes képet mutat. Az […]

Az Anonymus hekker-csoport 25 tagját tartóztatta le a rendőrség Argentínában, Chilében, Kolumbiában és Spanyolországban, közölte az Interpol. Az akció során körülbelül 250 számítógépet és mobiltelefont is lefoglaltak. A letartóztatottak 17 – 40 évesek voltak – írja a nol.hu.

Egyre többször olvassuk leveleinket, dokumentumainkat okostelefonon, s közben eszünkbe sem jut, hogy adataink ugyanolyan veszélyben lehetnek, mint egy védelem nélküli számítógépen. Pedig a vírusok a statisztikák szerint egyre nagyobb számban költöznek a mobilokra. Barcelonában, a február 27-én kezdődött Mobilworld Congress 2012 konferencián és kiállításon az ESET megoldást kínál a problémákra, saját […]

Megalakult Brüsszelben hétfőn az Európai Néppárt Kiberbiztonsági Tanácsadó Testülete, amelynek három EP-képviselő tagja között van Hankiss Ágnes. A bizottságban helyet kapott többek között az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség, az Europol, az EU külügyi szolgálata, az Európai Bizottság és az Európai Tanács, a német belügyminisztérium, valamint a magánszektor fontos szereplői. A […]

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke szerint szükség van a biztonságos internetezéshez szükséges információk átadására a gyermekek számára, és a kritikus tartalmak kiszűrésére is. Az új médiatörvény is ezt a törekvést támogatja, hiszen a figyelemfelkeltő korhatárkarikák használata már az internetes tartalmak esetében is előírás. Szalai Annamária elmondta: a hatóság […]

A számítógépes bűnözés ma komolyabb fenyegetettséget jelent a cégekre nézve, mint eddig bármikor – világszerte megnőtt a könnyű haszon által vezérelt bűnözői csoportok aktivitása. A rosszindulatú támadások célpontjaivá egyre gyakrabban válnak nagyvállalatok, amelyek egy-egy véghezvitt támadás következtében nem csak tetemes anyagi, hanem komoly reputációs károkat is szenvedhetnek. A Deloitte egy […]