Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó (FBI) igazgatója figyelmeztetett, hogy a kibertámadások rövidesen az egyik legnagyobb fenyegetést jelentik Amerika biztonságára, a fenyegetettségük szintje a terrorizmusét is meghaladhatja. Mueller erről számítástechnikai biztonsági szakemberekkel találkozva beszélt – írta a globalpost.com hírportálra hivatkozva az MTI. „A nem távoli jövőben számíthatunk arra, hogy az internetes fenyegetés az első számú veszély lesz az országunkban” – mondta Mueller az RSA 2012 San Franciscó-i konferencián csütörtökön. „Le kell vonnunk a terrorizmus tanulságait, és alkalmaznunk kell azokat a kiberbűnözésre” – tette hozzá. Mueller megemlítette, hogy az Egyesült Államok elleni kiberhadjárat részeként az al-Kaidának, a szomáliai al-Shabaabnak és más csoportoknak egyre fejlettebb műszaki ismeretek állnak a rendelkezésére. A fenyegetés másik része a külföldi államok és a szervezett bűnözői csoportok által végzett digitális kémkedésben nyilvánul meg.
Next Post
A szavazóhelyiségekben felszerelt web-kamerákkal üzentek a választók
hét márc 5 , 2012
A földrengéssel sújtott délkelet-oroszországi Tuva köztársaságban a szavazók több mint 85 százaléka megjelent, sokan azért, hogy a web-kamerákon keresztül üzenjék meg a rokonoknak, hogy jól vannak – adta hírül vasárnap a Rosszija 24 hírtelevízió. A 24 órás hírszolgálat munkatársai folyamatosan közölték a távközlési minisztérium és a központi választási bizottság felhívását, […]

És még ez is...
-
2021. február 22.
Vádat emeltek a Béke őrzői ellen
-
2013. november 15.
Iskolafil a Cyberoam
-
2013. február 20.
A Forrester értékeli az Ernst & Youngot
-
2022. június 9.
Világok harca: így védekezhetsz kiberháborús időkben
-
2020. január 1.
Biztonság 2020 trend #5: digitális átalakulás
-
2017. március 21.
A Cisco Smart Install Protocol visszaélésre ad lehetőséget