Az Inforádió híre szerint Baja Ferenc arra kérte a kormányt, hogy Lettországhoz, Csehországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz hasonlóan ne ratifikálja a hamisítás elleni nemzetközi megállapodást, mert az állami ellenőrzés alá vonná az internetet és elveszítette a legitimitását. A kormány társadalmi vitát indít az úgynevezett ACTA-egyezményről – ígérte válaszában Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a brit diákot, aki még tavaly hatolt be illetéktelenül a Facebook rendszerébe, annak ellenére, hogy a hackernek nem voltak ártó szándékai. Glenn Mangham, akit korábban már a Yahoo is kitüntetett különböző sérülékenységek bejelentéséért, tavaly április és május között hatolt be a Facebook számítógépes […]

Együttműködési megállapodást írt alá a kiskorúakra veszélyes káros információs tartalmak visszaszorítása érdekében kedden Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke – közölte az NMHH szóvivői Irodája az MTI-vel. A megállapodás a kiskorúak szellemi, erkölcsi fejlődését veszélyeztető tiltott és káros információs […]

A Symantec és a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködésével közösen összegezte az elmúlt évek kiberbűnözési helyzetét. A BRFK Értékelő Osztály legfrissebb statisztikái szerint az elmúlt három évben fokozatosabb nőtt az online visszaélésekre vonatkozó lakossági bejelentések száma. Tavaly 63 százalékkal emelkedett a bejelentett online visszaélések aránya, 2009-hez képest, ez 21 százalékos növekedést jelent […]

Az e-mailezők naponta jellemzően 1-5 jóváhagyott reklámüzenetet kapnak, és ha figyelemfelkeltő a tárgy és érdekes a tartalom, szívesen elolvassák azokat – többek között ez derült ki a KutatóCentrum aktuális E-Mail Marketing Reportjából. A felmérésben részt vevő e-mailezők kétharmada nem bánja, hogy az online nyereményjátékra való regisztrációkor meg kell adnia az […]

2012. április 1-től jelentősen változnak az elektronikus aláírásra vonatkozó egyes jogszabályok. A 2011. évi CLXXIV törvény többek között az elektronikus aláírásról szóló törvényt, a polgári perrendtartásról szóló törvényt és a közigazgatási eljárásrendről szóló törvényt is módosította. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint -más változások mellett- megjelenik egy új biztonsági szint, a […]

Az online szolgáltatások ellen irányuló egyre kifinomultabb támadások miatt a hagyományos jelszavas felhasználó-azonosítási módszerek már nem nyújtanak elegendő védelmet a vállalatok és ügyfeleik számára. A Symantec Validation and ID Protection Service (VIP) egy felhő alapú erős (többfaktoros) azonosító szolgáltatás, amely biztonságos hozzáférést nyújt a vállalat hálózatához, megvédve azt a gyenge […]

Minden egyes lakossági telefonhívás, szöveges üzenet, e-mail és felkeresett internetes honlap adatait tárolniuk kell a jövőben a brit szolgáltatóknak a kormány által tervezett terrorellenes szigorítási tervek alapján. A The Sunday Telegraph meg nem nevezett forrásokat idéző értesülése szerint a vezetékes és a mobiltelefon-szolgáltatóknak, valamint az internetszolgáltató cégeknek a konzervatív-liberális brit […]

Megjelent az „F-Secure Client Security” integrált vállalati biztonsági szoftver új, 9.31 főverziója. Az új FSAVCS 9.31 kiadás a korábbi 9-es verziókban már megismert biztonsági tulajdonságok megőrzése mellett tovább javítja a központi vezérelt, vállalati-intézményi környezetben üzemelő Windows munkaállomások illetéktelen fizikai hozzáféréssel és jogosulatlan eszköz-használattal szembeni védelmét. A szoftver annak a megújult […]

Mi kell ahhoz, hogy megvédhessük egy a finommechanikai eszközöket gyártó üzem vezérlő számítógépeit a rosszindulatú külső támadásoktól, vagy éppen kiküszöböljünk egy élelmiszeripari gyárban egy mikrobiológiai fenyegetést? És mi köze mindennek a technológiához? A termelő vállalatok működési kockázatkezeléséről ad elő Márton Miklós, a Kürt Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese 2012. március 7-én, a […]