Digitális élményközpontra költ Székesfehérvár

Digitális élményközpont létrehozását támogatja Székesfehérvár, a 225 millió forintos támogatás három évre biztosítja a fiataloknak az ingyenes hozzáférést a központ informatikai és technikai programjaihoz.

A fiatalok digitális kompetenciájának fejlesztését szolgáló élményház a tervek szerint májusban nyílik. A fehérvári közgyűlés döntéséről beszámoló önkormányzati közlemény szerint a központ terveit az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) készítette, a megnyitásához szükséges beruházást, az eszközparkot a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány hozza létre. Az élményközpontban működik majd kiállítási tér, alkotótér és médiaműhely. A létesítményben helyet kap többi között a robotika és a mikroszámítógépek világa.

Az ismeretek mellett az élményszerzés is fontos szempont: terveznek például egy szabadulószobát a digitalizáció világára épülő rejtvényekkel és kihívásokkal. A digitális média és kommunikáció fejlesztésében helyet kap a közösségi média elemzése és tervezése, az újmédia-tartalomalkotás, a blogolás, a videoblogolás. A tervek szerint már a nyári táborok idején fogadnak diákokat, szeptembertől pedig délelőttönként ingyenes iskolai oktatóprogramokkal készülnek, hogy esélyegyenlőséget teremtve a fehérvári diákok fejleszthessék készségeiket, megmutathassák tehetségüket. Délutánonként a szakkörök, hétvégén pedig a családok és más érdeklődők számára is megnyílik a központ.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Samsung Galaxy S7 edge 2016 legjobb okostelefonja

hét márc 6 , 2017
ShareTweetPinShareA Samsung Galaxy S7 edge elnyerte a 2016 Legjobb Okostelefonja díjat az idei Mobil Világkongresszus során megrendezett Global Mobile Awards díjátadó ünnepségen. A Samsung készüléke a Legjobb Mobileszköz kategóriában kapta az elismerést. A Galaxy S7 edge a kifinomult kialakításának, kiemelkedő teljesítményének és továbbfejlesztett kamerájának köszönhetően kapott díjat — áll a […]
Samsung

És még ez is...