Átírták az alaptörvénynek az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján elérhető szövegét a magukat az Anonymous csoporthoz tartozónak nevező hackerek – írta vasárnap az Index. Az Ab sajtófőnöke délután azt közölte az MTI-vel, hogy a szervert ideiglenesen leállították, így a honlapot jelenleg nem lehet elérni. Az Ab délután eljuttatott az MTI-hez egy közleményt is, amelyben a testület szóvivője azt írta: az Alkotmánybíróság honlapját vasárnapra virradó éjszaka törték fel. A szervert leállították, és az illetékes hatóságok bevonásával megkezdték a károk felmérését. A hackerek több bekezdéssel kiegészítették az alaptörvény Nemzeti hitvallását és az utána következő fejezeteket az Ab honlapján. Beleírták például a szövegbe azt is, hogy az Anonymous és más önszerveződő informatikai csoportok, egyének kötelezhetők arra, hogy az országot érő külső és belső fenyegetések ellen fellépjenek. „Valljuk, hogy a zsarnok eszmék, uralkodók, diktátorok csupán a történelem rövid szakaszai, mely zsarnokságot a nép bármikor elmozdíthat, lázadhat ellene” – egészítették ki az Ab honlapján elérhető alaptörvényszöveget a hackerek.
Next Post
IBM elismerés a Noregnek
hét márc 5 , 2012
A Noreg Kft. második alkalommal vehette át az IBM „Év Üzleti Partnere” díját. A társaság az „Információvédelmi megoldások” kategóriában szerezte meg az elismerést, köszönhetően az IBM Security termékcsoportjában megtalálható és új technológiát képviselő Guardium értékesítésének, illetve az it-biztonsági területhez kapcsolódó rendkívüli szaktudásának – áll a társaság kicsit sem álszerény közleményében. […]

És még ez is...
-
2016. július 25.
Megérkezett az Acronis Backup 12
-
2021. december 20.
A LastPass független vállalatként működik tovább
-
2015. május 7.
Jön a webhalál, de sebaj… II.
-
2019. február 6.
Túl vagyunk az idei biztonságos internet napján is
-
2023. október 21.
Megszűnt az informatikai probléma a határátkelőhelyeken
-
2019. május 13.
Nem törlik adataikat a felhasználók az eladott eszközeikről