Az árösszehasonlító eszközök működését vizsgálja a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzést indít a digitális összehasonlító eszközök (honlapok és mobil-applikációk) alkalmazására jellemző piaci folyamatok valamint a fogyasztói döntésekre gyakorolt hatásuk feltárására.

A GVH az elmúlt évben közzétett középtávú digitális fogyasztóvédelmi stratégiájában jelezte, hogy nagyobb figyelmet kíván szentelni „az egyre nagyobb számú és elterjedtebb digitális összehasonlító eszközök a fogyasztói döntéshozatalban betöltött szerepe megismerésének”. Az összehasonlító eszközök használata segítheti a fogyasztók tájékozottabb döntéshozatalát, az átláthatóságot, így a piaci versenyt is. Lényeges azonban, hogy használatuk során a fogyasztó megfelelő tájékoztatáshoz jusson. A GVH az elemzésben azon szektorokra összpontosít, amelyekben a fogyasztóknak magas keresési költségeik lehetnek, az eszközöket a fogyasztók széles köre veszi igénybe, a piacon kevés ilyen eszköz verseng, vagy ahol az összehasonlító szolgáltatásokat intenzív kommunikáció kíséri. A GVH úgy tervezi, hogy a piackutatás részeként elsősorban a kiskereskedelem, a szállásfoglalás és az utazási szolgáltatások, valamint a pénzügyi és a biztosítási szolgáltatások területén elérhető weboldalakat és az azokhoz köthető applikációkat vizsgálja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Másfél megabájt adatot foglal el az agyban a nyelvismeret

vas márc 31 , 2019
Mintegy 1,5 megabájt helyet foglalnak el az agyban a nyelv tárolásához és használatához szükséges információk. A Rochesteri és a Kaliforniai Egyetem tudósai, Francis Mollica és Steven Piantadosi a Royal Society Open Science című szaklapban publikált tanulmányukban mutatták be információelméletüket, amellyel leírták az angol nyelv különböző részeinek tárolásához szükséges adatmennyiséget – […]