Apa kezdődik: már megint lehet jelentkezni az ingyenes informatikai képzésre

Újratervezés ProgramTegnaptól jelentkezhetnek az érdeklődők az Újratervezés Programban második alkalommal meghirdetett informatikai képzésre. Érdemes igyekezni, csak tízezer jelentkező kezdheti el az ingyenes tanfolyamot!

A képzés a program első körének tapasztalatai alapján négy hétre rövidül, ezzel is alkalmazkodva a munkaerőpiac gyorsan változó igényeihez, valamint a képzésben résztvevők karriercéljaihoz. Az e-learning tananyag feldolgozása – előzetes tudástól függően – napi kettő-hat óra elfoglaltságot jelent, így rugalmasan beépíthető a mindennapokba. Szakmai garanciát jelent, hogy a tananyag tartalmát a legnagyobb hazai képzők – a járványhelyzetre való tekintettel térítésmentesen – ajánlották fel a résztvevőknek, segítve ezzel a szakmaváltást. A teljesen ingyenes képzés ezúttal tízezer fő számára biztosít lehetőséget informatikai ismereteinek bővítésére. A képzés a jelentkezések függvényében várhatóan augusztus 2-án kezdődhet el, és sikertelen vagy el nem végzett záróvizsga esetén sincsen visszafizetési kötelezettség. Az elmúlt évhez hasonlóan a kurzust sikeresen teljesítők közül ötszáz résztvevő száz százalékos állami támogatással tanulhat tovább a Struktúraváltó Program bizonyítvánnyal záruló képzéseinek egyikén és válhat programozóvá – írják a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Matolcsy: az agyakba kellene beruházni, nem "vasba és betonba"

pén júl 30 , 2021
Az állam “vasba és betonba”, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet – állítja Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Az idei második fél évben a GDP terén helyreálló magyar gazdaságnak szüksége van-e a 2022. évre tervezett 5,9 százalékos költségvetési hiányra? A jegybank szerint nem, sőt a teljes […]
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

Friss, ropogós