Állítólag erősödik a verseny a magyarországi távközlési piacon

Szabo-Janos-Magyar-TelekomÉrezhetően erősödött a verseny a magyarországi távközlési piacon az utóbbi időben, mind a mobil, mind a vezetékes hálózatok esetében – jelentette ki Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese.

A kihívásokra válaszul a Magyar Telekom fontosnak tartja a hálózatok fejlesztésének folytatását. A vezetékes piacon ez év végéig 2,7 millió háztartást ér el nagy sávszélességű internettel a szolgáltató, a mobilpiacon a 4G lefedettség jövő év végére 99 százalékos lesz. Szabó szerint a társaság felkészülten várja az új szolgáltató, a Digi 2017 március végi megjelenését. A vezérigazgató-helyettes kifejtette, hogy a vezetékes piacon a versenytársak is folyamatosan fejlesztik a hálózatukat, ahol előtérbe került a minőség.

Megemlítette, hogy a közelmúltban lezárult kormányzati hálózatfejlesztési tendereken is sokan vettek részt, köztük kisebb lokális cégek is. A magyar távközlési vállalat a tender eredményeként 46 járásban kapott lehetőséget másodpercenként legalább harminc megabit hálózat kiépítésére, ami 110 ezer háztartás elérését jelenti a következő két évben, főleg kistelepüléseken. Szabó a piac szempontjából a tenderek mellett fontosnak nevezte a kormány további intézkedéseit, mint az internet szolgáltatás áfájának csökkentése januártól, valamint a digitális alapcsomag bevezetése. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy annak feltételeiről még folynak az egyeztetések.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.