A Prezi alapítói a legjobb ötven között

Arvai-Halacsy-Somlai-FischerA Prezi alapítói, Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám bekerültek a Financial Times legjobb ötven technológiai vállalkozója közé – közölte a Prezi az MTI-vel. Az angol üzleti lap idén júniusban a Founders Forummal közösen indított versenyt, hogy összegyűjtsék Európa legjobb ötven technológiai vállalkozóját. A listára olyan vállalkozók kerülhettek fel, akik Európából származnak vagy a cégük Európában működik. Feltétel volt még, hogy a jelölteknek aktívan részt kell venniük a cég vezetésében, de vizsgálták azt is, hogy az adott cég terméke mennyire innovatív, mennyire változtatta meg a piacot, amelyre bevezették. A közlemény szerint a Prezi alapítói a listán a 25. helyre kerültek, így megelőzve például Geert-Jan Bruinsmát, a booking.com alapítóját. A listát Daniel Ek, a Spotify alapítója vezeti, a második helyre pedig Jan Koum, a WhatsApp alapítója került.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a prezi.com Kft. tavalyi árbevétele mintegy hárommilliárd forint volt, adózás után pedig több mint kétszázmillió forintos nyereséggel zárt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.