Invitech: mostantól Ökrös koordinál

Az Invitech hálózati alapinfrastruktúrájának fejlesztését Ökrös Imre hálózatfejlesztési igazgató koordinálja mostantól.

Ökrös több mint húszéves szakmai tapasztalatát a távközlési-, illetve az ict-szektorban szerezte, technológiai és üzleti pozíciókban az Ericsson, a GTS Central Europe, a Magyar Telekom, valamint a H1 Systems vállalatoknál. Több mint másfél évtizedet töltött a GTS Central Europe magyarországi leányvállalatánál. Kezdetben részt vett a magyar és régiós optikai hálózat kiépítésében, majd átviteltechnikai igazgatóként felelt a hálózatfejlesztésért és üzemeltetésért Magyarországon és a teljes közép-európai régióban. Ezt követően hét évig a magyarországi vállalat műszaki igazgatói pozícióját töltötte be.

„Az Invitech közismerten megkerülhetetlen a hazai professzionális telekommunikációs és ict-infrastruktúra területén. A nem túl távoli jövő változásai, a digitalizáció és az automatizáció sávszélesség-igénye még inkább fel fogják értékelni ezek jelentőségét. Az egyre nagyobb kiterjedésű és kapacitású, magas rendelkezésreállású optikai alapú hálózati infrastruktúra nélkülözhetetlen lesz. Mindez azt indokolta, hogy önálló igazgatóság koordinálja a hálózat fejlesztését a társaságnál” – nyilatkozta Ökrös.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Több mint 120 ezren csatlakoztak már az adóhivatal online számlarendszeréhez

pén jún 29 , 2018
Több mint 120 ezren csatlakoztak már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online számlarendszeréhez, az érintetteket júniusban adózói fórumok tájékoztatják a számlabekötési kötelezettség részleteiről – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakfőigazgatója. Csendes Ágnes kifejtette, hogy a rendszerben a NAV szerverével kommunikál az érintett vállalkozások számlázó programja, az érintetteknek tehát […]
NAV

Friss, ropogós