A magyarok többsége fittyet hány az okostelefóniára

1

smartphoneMagyarországon a hagyományos mobiltelefonok vannak többségben, bár az okoskészülékek aránya és ezzel együtt a mobilinternet-előfizetések száma is tovább nőtt 2014-ben – derül ki a Kutatópont Kft. felméréséből. A kutatás eredményei szerint 2014 végén a magyarországi felnőttek kilenctizede rendelkezett mobiltelefonnal. Az elmúlt évben csaknem tíz százalékponttal nőtt az okostelefon penetráció, de arányuk így is csak 39 százalékos, vagyis a mobiltelefonoknak továbbra is kisebb része okoskészülék. Tavaly tovább emelkedett a mobilkészülékekhez vásárolt internet-előfizetések aránya is. A felmérésben megkérdezettek húsz-harminc százalékának van internet-előfizetése, hozzávetőlegesen további 15 százalék pedig wifi, vagy külön díj ellenében használ internetet mobilkészülékén.

A kutatásból az is kiderül, hogy a magyarországi felnőttek legnagyobb része, 59 százaléka újonnan vásárolta telefonját előfizetéssel vagy feltöltőkártyával. Új készüléket előfizetés nélkül a megkérdezettek kevesebb, mint egyötöde vásárolt, a használt készülékek népszerűsége pedig tíz százalékról hét százalékra csökkent 2014-ben. A kutatásban résztvevők több mint egytizede barátja vagy ismerőse révén jutott saját használatú mobiltelefonhoz.

A mobiltelefonját a megkérdezettek harminc-negyven százaléka használja internetezésen kívül videók készítésére, 10-15 százalékuk filmeket is néz, fotókat pedig jóval többen, a megkérdezettek ötven-hatvan százaléka néz. Internetes újságcikkeket 55-60 százalék olvas, e-mailezésre pedig a válaszadók 75-80 százaléka használja a mobiltelefonját. A mobiltelefonos játék is népszerű, a telefonnal rendelkezők harmada szokott ilyen módon kikapcsolódni. Ez utóbbi tevékenység főleg a fiatalabb korosztályra jellemző, az adatok szerint a 18-29 évesek körülbelül kétharmada játszik mobilkészülékén, míg a hatvan év felettiek körében a tíz százalékot sem haladja meg ez az arány — írja az MTI.

One thought on “A magyarok többsége fittyet hány az okostelefóniára

  1. Több okostelefont, még drágább lesz az szolgáltatás.
    Már 4 genyás a rendszer.
    Gyorsabban fogsz majd telefonálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

El azért nem lepik az országot a csekkbefizető automaták

vas febr 1 , 2015
Februártól összesen húsz helyszínen használhatnak a Magyar Posta ügyfelei csekkbefizető automatákat, amelyek beszállítója a T-Systems Magyarország. Budapesten főleg plázákba (például Mammut, Sugár, Corvin), vidéki városokban pedig hipermarketekbe telepítik a terminálokat. Igazodva a bevásárlóközpontok nyitva tartásához, így akár este, a posták nyitvatartási idejét követően is befizethetők lesznek a csekkek. Az automaták […]

Friss, ropogós