Csökkenő árbevétel mellett nyereséges negyedévet zárt a ZTE

Csökkenő árbevétel mellett nyereséges negyedévet zárt a ZTE mobil távközlési berendezéseket, eszközöket és szoftvereket gyártó kínai konszern március végén.

A közzétett negyedéves beszámolójában a sencseni székhelyű vállalat közölte, hogy adózás utáni profitja 862,6 millió jüan (128,2 millió dollár) volt. Az egy részvényre hígított nyereség 0,20 jüan volt, szemben az egy évvel korábbi 1,29 jüanos veszteséggel. A világ negyedik legnagyobb mobiltávközlési eszközöket gyártó vállalata korábban azt jelezte előre, hogy az első negyedévben a nyereség 800 millió és 1,2 milliárd jüan közötti, az első fél évben pedig 1,2 és 1,8 milliárd jüan közötti tartományban lehet. A tavalyi utolsó negyedévben 276 millió jüan hasznot termelt a ZTE, a tavalyi első negyedévben viszont – az amerikai büntetőintézkedések következményeként – 5,4 milliárd jüan volt a vesztesége.

A ZTE működési bevétele 22,2 milliárd jüan volt idén január-márciusban, 19,34 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában. A ZTE tavaly április és július között kénytelen volt szinte minden tevékenységét beszüntetni, mert a washingtoni kereskedelmi minisztérium áprilisban megtiltotta hétéves időtartamra amerikai cégeknek, hogy alkatrészeket szállítsanak a kínai vállalatnak, büntetésül azért, mert a ZTE nem tartotta be az Irán és Észak-Korea ellen elrendelt szankciók megsértése miatt ellene indított büntetőeljárás lezárása fejében létrejött megállapodást. A rendelkezést azután oldották fel, hogy a ZTE kifizetett 1,4 milliárd dollár bírságot, és átalakították a vállalat vezetését. Az 1985-ben alapított ZTE tavaly minden idők legrosszabb első fél évét könyvelhette el, 7,8 milliárd jüan veszteséggel, az egész évet pedig 6,98 milliárd jüan (1 milliárd dollár) veszteséggel zárta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat játékot rendezett a kibertérben

pén máj 17 , 2019
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI) szervezésében 2019. május 11-én rendezték meg a Hungarian Cyber Security Challenge 2019 kiberbiztonsági verseny döntőjét, amelyre 340 nevező közül a tíz legeredményesebb versenyző jutott be. A 18-28 év közötti magyar állampolgárságú résztvevők egy külön erre a versenyre kialakított online platformon oldottak meg […]
hacker

És még ez is...