A kiberbűnözés erősödésére számítanak a cégvezetők egy nemzetközi felmérés szerint

Világszerte a cégvezetők hatvan százaléka számít a kiberbűnözés erősödésére, de a többségük nem ismeri eléggé a kockázatokat – közölte a PwC.

A nemzetközi tanácsadó felmérése alapján a cégvezetők 56 százaléka számít adatbiztonságot sértő esetekre, de a veszélyeket csak harmaduk mérte fel hivatalosan. 58 százalékuk készül felhőszolgáltatásokat érő támadásokra, de mindössze 37 százalékuk tárta fel ennek kockázatait – írták. A visszajelzések alapján úgy vélik, hogy a támadások miatti adatvesztésekre a vállalatok többség nem készült fel eléggé. Különösen veszélyesnek tartják az ellenőrizetlen partnereket, akik – mint írták – szinte szabad bejárással rendelkeznek a vállalati rendszerekbe. A visszajelzésekből kiderül, hogy a cégek 58 százaléka nem határozott meg részletes elvárásokat a harmadik felekkel szemben, 62 százalék pedig nem szigorította az átvilágításukat. Hiába a jó kibervédelem, ha a támadók a gyenge láncszemet jelentő beszállítókon keresztül be tudnak hatolni, ezért figyelni kell az ő kapcsolataikra is – tették hozzá. A közlemény szerint az egyszerűbb vállalati felépítés is segít a kibertérből érkező fenyegetések kiszűrésében, és ezt a cégvezetők is tudják. Majdnem háromnegyedük szerint a szervezeti összetettség aggasztó mértékű kockázatokat jelent, és alig harmaduk mondta, hogy a vállalati működés az elmúlt két évben korszerűsödött. A PwC úgy véli, hogy sok múlik a cégvezetői elkötelezettségen. A legfejlettebb szervezetek a kiberbiztonságot nem pusztán a védekezés eszközének tekintik, hanem olyan lehetőségnek, amellyel fenntartható üzleti eredményeket érhetnek el. A kiberbiztonság tehát értékteremtő, és nem megfelelési kényszer – hangsúlyozták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Ismét Assange kiadatását kérte az USA

vas okt 31 , 2021
Ismét Julian Assange kiadatásának engedélyezését kérte szerdán Nagy-Britanniától az Egyesült Államok. A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának kiadatását januárban a londoni központi büntetőbíróság megtiltotta, elsősorban olyan szakvéleményekre hivatkozva, amelyek szerint reális annak a kockázata, hogy Assange az amerikai vizsgálati fogságban öngyilkosságot követ el. A januári végzés megfogalmazása szerint depressziós, a jövőjétől […]
Julian Assange