Észak-koreai hackerek támadták meg a Magyar Fejlesztési Központot

A nulláról kénytelen újrászervezni az adminisztrációját a kormány által 2014-ben létrehozott Magyar Fejlesztési Központ (MFK), miután július közepén egy hackertámadás a teljes szerverparkját megsemmisítette – értesült egy meg nem nevezett forrásból a 168 Óra. Mint írják, az MFK-nak saját szerverparkja van – illetve volt –, amelyen a teljes hivatali dokumentációt, szerződéseket, számlákat, vállalati szoftvereket, lényegében a tevékenységéhez kapcsolódó összes digitális adatait tárolták.

A Külügyminisztérium közleménye elismerte, hogy a MFK a közelmúltban kibertámadás érte, azonban a korai és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a cég adatállománya nem veszett el. Az MFK a hatályos rendelkezések alapján eljárva a vírustámadás észlelése után azonnal leállította rendszereit, és tájékoztatta a kormánybiztosságot, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonsági szolgálatát, valamint késedelem nélkül hivatalos bejelentést tett a Nemzeti Kibervédelmi Intézetnek. Az MFK kormányzati szerveren lévő levelezőrendszere nem sérült meg. Az MFK a vírustámadás után a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és felügyeleti szerveivel együttműködve megtette a szükséges lépéseket a rendszer és biztonsági hátterének helyreállítására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Cisco: a wifi 6 maga a csoda

sze szept 18 , 2019
Az új wifi 6 négyszer nagyobb teljesítményre képes elődeinél, kevésbé meríti le a vezeték nélkül csatlakoztatott eszközök akkumulátorait, és mivel a hálózaton a késleltetés is jelentősen csökken alkalmazásával, lehetővé teszi a szinte valós idejű használatot – állítja a Cisco Magyarország. Az új szabvány a Cisco szerint a vállalatoknak fontos, és […]
wifi

És még ez is...