A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) egyötöde már szenvedett el versenyhátrányt az adataikkal való visszaélés miatt – közölte a Fellowes társaság a megrendelésére készített felmérés alapján. A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek kilencven százalékánál vannak bizalmas jellegű iratok, 25 százalékuknál egyáltalán nincs semmiféle előírás ezek kezelésére. A válaszadó kkv-k kilenc százaléka szerint tehetnének többet is az esetleges adatlopások ellen, minden negyedik kis- és középvállalatnál előfordul, hogy kényes üzleti vagy személyes információk maradnak éjszakára az íróasztalokon. A megkérdezettek nyolcada elképzelhetőnek tartotta, hogy a cégnél keletkezett napi szemétben bizalmas vagy kényes adatokra bukkanhatnánk. A közepes árbevételű – 250 millió és egymilliárd forint közötti – vállalatok bő egyharmadánál maradnak bizalmas iratok az íróasztalokon éjszakára, míg az irodaházban, ipari parkban telephellyel rendelkezők körében ez az arány csak mindössze tíz százalék. A válaszok alapján kettősség jellemzi a hazai vállalkozásokat, a többség biztonságban és az adatokkal történő visszaélésektől védve érzi magát, mivel döntően azt gondolják, hogy megfelelő lépéseket tesznek az adatlopás ellen. Ugyanakkor számos esetben rávilágítottak arra, hogy a bizalmas dokumentumok kezelésével, megsemmisítésével és az elektronikus adatvédelemmel kapcsolatban is vannak hiányosságaik, amelyek alkalmat adhatnak a sokak által személyesen vagy üzleti életben megtapasztalt adatlopásokra — írja az MTI.
És még ez is...
-
2015. november 2.
Így védheted a csemetéd: ésszel válassz jelszót
-
2014. június 2.
Így irthatod a rusnya Facebook vírusokat IV.
-
2016. július 10.
A cégek negyede védtelen
-
2012. november 22.
Egyre több veszély leselkedik a mobil bankolásra
-
2023. december 13.
Köszönjük mesterséges intelligencia: Növekvő váltságdíjak, több átverés
-
2012. július 22.
Gyermekpornóval zsarolnak a hackerek