Javultak az Apple beszállítóinak dolgozók munkakörülményei – írja a China Daily napilap a gyárakban a héten vizsgálatot kezdett amerikai munkajogi szervezet, a Fair Labor Association (FLA) előzetes megállapításaira hivatkozva. A China Daily Auret van Heerdent, az FLA elnökét idézi, aki a Foxconn sencseni (Shenzhen) és csengtui (Chengdu) gyárának meglátogatása után úgy fogalmazott: bár az átfogó vizsgálati eredményeket csak március elején hozzák nyilvánosságra, meglepődve tapasztalta, hogy a gyárak nagyon modernek, a munkakörülmények az átlagosnál jobbak. Van Heerden ugyanakkor problémákat is említett, és „jelentőségteljes bejelentéseket” is ígért a közeljövőben. Az akcióra azt követően kerül sor, hogy felerősödtek a munkavégzés körülményeit és a gyártóegységek környezetre gyakorolt hatásait illető kritikák, s több százezren követelték az Apple boltokba eljuttatott petíciókban a kínai munkások helyzetének javítását. Az FLA a Foxconn-on kívül a Quanta Computer és a Pegatron sanghaji, a Wintek szucsoui (Suzhou) gyártóegységében, s más beszállítóknál is vizsgálódik – számolt be az MTI.
És még ez is...
-
2013. június 5.
Itt a Samsung GALAXY Tab3 sorozat
-
2013. szeptember 6.
Intel: Atomot a felhőbe
-
2014. május 9.
ZyXEL: új switch sorozat
-
2013. február 5.
Fujitsu: új intelligens zéró kliens
-
2016. március 18.
Kevés fénynél sem adják fel a Canon új hálózati biztonsági kamerái
-
2022. augusztus 19.
Laptopot a csemetének… de milyet?