Az ESET Radar Report e havi kiadásának fő témája a mobileszközök, táblagépek vírusvédelme, hiszen egyértelmű állítás, hogy már ezeket az eszközöket sem hagyhatjuk megfelelő védelem nélkül. Ezt támasztja alá többek közt az a számadat is, miszerint az AV-Test laborjában mára már 1.8 millió különféle mobil kártevő minta szerepel. Érdekes az […]

A Facebook-oldalán számol be a volt román távközlési miniszter a börtönélet mindennapjairól — számol be az erdely.ma. A két hete rács mögött lévő Nagy Zsolt egy közel húsz négyzetméteres zárkában tölti büntetését többedmagával. A szobában van négy régi, vasból készült emeletes ágy, egy asztal, zuhany, WC. A vastag vasajtót egy rácsos […]

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást K. Zoltán 37 éves dunaújvárosi lakossal szemben. A férfit azzal gyanúsítják a rend éber őrei, hogy 2015. január 21-én délután egy helyi hipermarketben magához vett egy laptopot, amit bevitt a próbafülkébe, ahol egy szikével eltávolította róla az […]

Egyre több osztrák politikus használja a közösségi oldalakat, hogy így közölje állásfoglalását vagy ossza meg személyes tapasztalatait — írja a Der Standard osztrák napilap nyomán az MTI. Yussi Pick tanácsadó szerint a politikai kommunikációban bekövetkezett trendváltás egyáltalán nem meglepő, hiszen a közösségi média többé már nem mellékszereplő a kommunikációs eszközök […]

A Tourism Review nemrég kiadott felmérésében a hotelekben elérhető wifi-szolgáltatás minőségét és annak díjmentességét vizsgálta. A nemzetközi összesítésben Magyarország bekerült a legjobb tíz ország közé, ráadásul Budapest 84,4 százalékos wifi minőséggel Stockholm után a második helyen végzett a városok összehasonlítása során, s mint kiderült, a vendégek 75,8 százalékban díjmentesen élvezhetik […]

Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. Az év első hónapjának statisztikái alapján még mindig, immár ötödik hónapja, listavezető a HTML/Refresh. Ez egy olyan trójai család, amelyik észrevétlenül átirányítja a felhasználó böngészőjét különféle rosszindulatú webcímekre. […]

A Cisco Visual Networking Index globális mobil adatforgalomra vonatkozó 2014-2019-es előrejelzése szerint világszerte tapasztalható trend a hagyományos mobilkészülékekről az okostelefonokra való átállás, amely a táblagépek számának folyamatos növekedésével, a táblafunkciókkal rendelkező laptopok újjáéledő népszerűségével, valamint az m2m alkalmazások terjedésével magyarázható. A globális mobilhálózatok területén 2017-re a 3G kapcsolatok várhatóan átveszik […]

Kim Kardashian népszerű mobilapplikációja után a Dark Horse énekesnője, Katy Perry is beszáll a játékbizniszbe. A harmincéves énekesnő mindent megtesz a sikerért: nem elég, hogy a pár napja megrendezett Grammy-díjátadó óta a fél világ a ruhájáról beszél, véletlenül még azt is elejtette, hogy Kardashian Hollywood című játéka után ő is saját […]

A Canon két új, nagy teljesítményű színes rendszert mutatott be. A mérnöki munkacsoportok kiszolgálására szánt Océ ColorWave 500, illetve a szélesebb körű grafikai művészeti felhasználásra is alkalmas Océ ColorWave 700 is elérhető önálló nyomtatóként, illetve multifunkcionális eszköz formájában is. Az újdonságok nyomdai szolgáltatóknál ugyanúgy megállják a helyüket, mint házinyomdai vagy […]

A Tisztaszoftver Program keretében a felsőoktatási hallgatók is ingyenesen tölthetik le öt számítógépre, laptopra, és további öt mobil eszközre a Word, az Excel, és a PowerPoint legfrissebb változatát. A Tisztaszoftver Program lehetőséget ad a köz- és felsőoktatási intézményekben dolgozók és a diákok számára bizonyos Microsoft termékek otthoni, ingyenes használatára. A […]