2015: fura idők jönnek II.

private-life-workplaceA Samsung szerint 2015-ben és azt követően öt technológiai trend határozza majd meg a mindennapi életünket. A társaság a következő technológiai trendek előretörését várja 2015-ben.

A munka és a magánélet összemosódik, a leghatékonyabb időszak ugyanis nem feltétlenül munkaidőbe esik. Az alkalmazások újabb hullámának és a viselhető technológia elterjedésének köszönhetően sokkal jobban rálátunk arra, hogy mikor dolgozunk a leghatékonyabban, mennyi alvásra van szükségünk, és hogy mikor van itt az ideje a pihenésnek. Ennek köszönhetően úgy alakíthatjuk át a munkaidőnket, hogy az a nap leginkább termelékeny időszakára essen, amellyel akár öt-kilenc órát is felszabadíthatunk. A Samsung 4500 dolgozó bevonásával végzett idei felméréséből is kiderült, hogy a válaszadók háromnegyede (75 százalék) személyes ügyeit intézi munkaidőben, munkáját pedig így munkaidőn kívül végzi el (77 százalék). Tízből szinte minden negyedik válaszadó (38 százalék) szerint így sokkal hatékonyabban dolgoznak. A felmérésben részt vevők egy harmada (32 százalék) elmondta, hogy így könnyebben elintézhetik magánügyeiket, és kevésbé stresszesek. 2015-ben a munka és a magánélet közötti határ még inkább elmosódik. A haladó gondolkodású vállalatoknál, ahol a távmunka és a rugalmas technológiai háttér is adott, már ezt alkalmazzák, sőt így a modern munkahely fogalma is új értelmet nyer.

Ez is érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.