A Polygon informatikai társaság a napokban azt a nyilatkozatot tette, hogy teljes mértékben elhatárolódik az elmúlt napokban a különböző internetes portálokon és sajtótermékekben megjelenő, különböző tartalmú írásoktól, a Polygon Informatikai Kft.-t és az OTP Bank Nyrt.-t érintő, azzal kapcsolatosan megjelent negatív tartalmú bejegyzésektől, valamint minden egyéb igaztalan közléstől. Különösen vonatkozik […]

  Már nem a vezetékes telefon üzletágból származik a Romtelecom bevételének többsége. 2013 első negyedévében évtizedek óta a legkisebb forgalmat érte el a vezetékes ágazat: csak 69 millió euró volt a bevétel, míg a Romtelecom többi szolgáltatása, a TV és internet üzletág 76,5 millió eurót szállított. Tavaly a vezetékes telefonszolgáltatás […]

  A sorozat darabjai esetében rekordot jelentő 516 461 euróért (149,5 millió forintos összegért) kelt el egy németországi árverésen az Apple első pc-szériájának egyik példánya. Az 1976-ban készült Apple 1 vevőjéről csak annyit tudni, hogy távol-keleti, a nevét nem kívánta felfedni – közölte a kölni Breker aukciós ház. A most […]

  Elektronikussá válnak jövő júliustól az anyakönyvi eljárások a Magyary Zoltán egyszerűsítési program részeként – erről döntött ma az Országgyűlés a kormány törvényjavaslatának elfogadásával. Az eddig használt, 1895. október 1-én kialakult anyakönyvezési rendszert 2014. július 1-jétől felváltja az egységes rendszerű, az egész országra kiterjedő elektronikus anyakönyvezés. A törvény megalkotásának az […]

Authicode néven okostelefonra fejlesztett eredetiség-ellenőrző alkalmazást mutatott be a londoni Conceptable cég. A divatipari tanácsadó cég fejlesztése a termékkód beolvasása után a termék eredetiségének igazolása mellett számos egyéb termékinformációt is közöl a vevővel. A divatipari szakértő, Ben Muis vezette csapat Authicode néven fejlesztette ki azt az okostelefonokon használható alkalmazást, amelynek […]

  Az EU-Bizottság versenyjogi szempontból nem hivatalos, tájékozódó jellegű vizsgálat alá vette az Apple európai iPhone értékesítési gyakorlatát – írja a brit Financial Timesra hivatkozva az MTI. Az európai mobil hálózati szolgáltatóknak küldött bizottsági kérdőívből kiderül, hogy Brüsszel azokat az értékesítési szerződésekben foglalt kikötéseket vette vizsgálat alá, amelyek a feltételezések […]

  Idén első alkalommal adta át a japán Toshiba a European Sales Excellence Award (Értékesítésben Kiváló Európai Díja) kitüntetést. Az elismerést mindössze nyolc vállalkozás kapta meg a kontinensen, köztük a  magyar Laurel Cégcsoport. A Laurel több mint 15 éve szállítja az IBM és a Toshiba pénztárgépeit a legnagyobb magyarországi ügyfelei […]

  Az internetet használó felnőttek 48 százaléka fordult az online álláskereső oldalakhoz 2011 óta. A fiatalok a megfelelő mértékű és minőségű munkatapasztalatot, az idősebbek a minél magasabb végzettséget tartják a legfontosabb tényezőnek a munkaerőpiacon. A kapcsolati tőke erejében mind a két korcsoport egységesen hisz – derül ki az NRC Marketingkutató […]

  Új verziójú csalás elleni megoldással lép a piacra az SAP. Új megoldásával a szoftvercég egy olyan globális piacot céloz, ami egy becslés szerint évente 3,5 trillió dollárral rövidíti meg a fehér gazdaságot. A csalások felderítése, kivizsgálása, és szabálytalanságok megakadályozása egyre nehezebb a folyamatosan növekvő adatok világában, az úgynevezett big […]

  Egy olasz államügyész nyomozást kezdeményezett annak ügyében, hogy a Facebook miként engedhette olyan sértő és zaklató bejegyzések közzétételét, amelyek miatt egy 14 esztendős olasz lány öngyilkosságot követett el. Az észak-olaszországi Novarából származó 14 esztendős Carolina Picchio januárban ugrott ki hálószobájának ablakából, miután néhány fiú egy házibulin készült kompromittáló videót […]