Ötszázezer euró egy Apple-számítógépért

 

A sorozat darabjai esetében rekordot jelentő 516 461 euróért (149,5 millió forintos összegért) kelt el egy németországi árverésen az Apple első pc-szériájának egyik példánya. Az 1976-ban készült Apple 1 vevőjéről csak annyit tudni, hogy távol-keleti, a nevét nem kívánta felfedni – közölte a kölni Breker aukciós ház. A most elárverezett darab egyike annak a világszerte ismert hat Apple 1 típusú számítógépnek, amelyek még mindig működnek. Az Apple-1 indította el a személyi számítógépek forradalmát. A gépet a 2011-ben elhunyt Steve Jobs és Steve Wozniak közösen fejlesztette ki a kaliforniai Palo Altóban. Eleinte az egész világ elutasította, kivéve Paul Terrelt, a Byte Shop üzletlánc tulajdonosát, aki darabonként ötszáz dolláros áron 50 példányt rendelt a fejlesztőktől, majd 666,66 dollárért adta tovább. Terrell ragaszkodott ahhoz, hogy Jobs és társa összeszerelve, ne pedig darabokban adja a gépeket. A két legenda 30 nap alatt szerelte össze a megrendelt mennyiséget, majd még 150 darabot, amelyeket barátaiknak és az üzleti élet más szereplőinek adott el. Az első Apple-sorozatból napjainkra alig ötven darab maradt. A Breker aukciós ház már tavaly is elárverezett egy működő példányt, amelyért 490 ezer eurót fizettek — írja Új Szó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Romtelecom: már nem a vezetékes telefon a legjobb üzlet

ked máj 28 , 2013
  Már nem a vezetékes telefon üzletágból származik a Romtelecom bevételének többsége. 2013 első negyedévében évtizedek óta a legkisebb forgalmat érte el a vezetékes ágazat: csak 69 millió euró volt a bevétel, míg a Romtelecom többi szolgáltatása, a TV és internet üzletág 76,5 millió eurót szállított. Tavaly a vezetékes telefonszolgáltatás […]

Friss, ropogós