A Huawei vezetőjével tárgyalt Varga Mihály

A magyar kormány elkötelezett az infokommunikációs szektor fejlesztésében, a digitális átállás ugyanis kulcsa a magas ütemű gazdasági növekedésnek, jelentette ki Varga Mihály James Li, a Huawei Technologies regionális elnökével folytatott megbeszélését követően Pekingben – közölte a Pénzügyminisztérium.

A közlemény szerint a pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság megfelelő működési környezetet kínál a Huawei számára, amely Magyarország második legnagyobb kínai befektetője. Kifejtette: a Huawei a kormány fontos stratégia partnere, Magyarországon több mint kétezer embernek ad munkát, a Kínán kívüli legnagyobb ellátási központja működik itt. A tanácskozáson mindkét fél egyetértett abban, hogy a digitális átalakulás nemcsak lehetőségeket, hanem társadalmi, gazdasági és biztonsági kihívásokat is rejt magában, amelyekre a nemzeti kormányoknak is fel kell készülniük. “Ezért nagyra értékeljük, hogy a Huawei, az információs és telekommunikációs technológiák egyik vezető, globális szállítója támogatni kívánja hazánkat a pénzügyi tudás fejlesztésében, az infokommunikációs technológia elterjesztésében” – emelte ki Varga. Mint mondta: további együttműködési lehetőséget látnak az intelligens közlekedés, a digitális oktatás, a fenntarthatóság és a foglalkoztatáspolitika területén. Az egyeztetésen tárgyaltak egyebek mellett az úgynevezett okos-vámszabad területek, zónák kialakításáról, valamint az infokommunikációs technológiák révén tovább egyszerűsíthető, online adózási lehetőségekről is. Varga emlékeztetett: a kínai cég egy korábbi megállapodásban vállaltak szerint a következő években tovább segíti (Nyilván nem tiszta önzetlenségből. A -szerk- megj.) a szélessávú internet kiépítését Magyarországon. Ezzel a Huawei is hozzájárul ahhoz a kormányzati célkitűzéshez, miszerint 2025-ig a magyar háztartások kilencven százalékában elérhetővé váljon a magas sebességű internet-hozzáférés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.