Háromlépcsős partnerprogramot vezetett be a Zyxel

A Zyxel bevezette új, ösztönzőkkel és akciókkal bővített partnerprogramját. A hálózati kommunikációs gyártó szerint a fogyasztók jobb kiszolgálásához a viszonteladókon keresztül vezet az út: negyedéves jutalmazással, árengedményekkel és technikai támogatással igyekszik a partnerek kedvében járni. A Zyxel első lépésben három részre bontotta partnerségi együttműködéseit (Zyxel Ally Program, ZAP): Szövetséges, Ezüst és Arany szinteket különböztet meg. A partnereknek létrehozott új webfelület a márka disztribúcióját végzők közvetlen elérése mellett negyedéves ösztönzőket, promóciókat, marketinganyagokat is tartalmaz. Az egyéb új programfunkciók közé tartoznak továbbá a disztribúció előtti árengedmények, a technikai támogatás és a betanítás is.

„A partnerprogramunk újratervezése illeszkedik a márka globális céljaihoz” – mondta Treso Tamás, a Zyxel Communications magyarországi vezetője. Hozzátette: „Partnereinkhez hasonlóan mi is többet szeretnénk adni a fogyasztóink részére, az extra hozzáadott értéket pedig együtt sokkal hatékonyabban tudjuk nyújtani. Új növekedései lehetőségeket nyitottunk meg például a felhő alapú Nebula megoldással, ami egy platformon kezeli a switcheket, a vezeték nélküli hálózatot és a biztonságot is. Ezáltal sokkal egyszerűbbé vált a gyorsan változó ügyféligények kiszolgálása is.” Az újítás másik kulcsfontosságú összetevője a vertikális szakemberek támogatása. Ezek a partnerek kizárólagos hozzáférést kapnak a Zyxel Kutatási és Fejlesztési Partner Tanácsadó Tanácsához (PAC), végfelhasználói vezetőkhöz, kiterjesztett ajánlattételi támogatáshoz és ipari képzéshez.

A partnerek besorolása a befektetett eszközök szerint
• Kifutó megoldások (1 pont): akisvállalkozások számára tervezett és a hagyományos viszonteladóknak vagy az interneten keresztül értékesített termékek.
• KKV megoldások (3 pont): vertikális technológiai termékek továbbfejlesztett funkciókkal, amelyeket képzett/akkreditált VAR-okon keresztül értékesítenek.
• Felhő megoldások (5 pont): felhőalapú megoldások a VAR közösség által biztosítva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már robotok gyártják az új adidas cipőket

sze okt 11 , 2017
Az adidas bemutatta első olyan termékeit, amelyeket a szinte teljesen automatizált ansbach-i SPEEDFACTORY gyárban készítenek. Az üzemben gyártott AM4 széria első termékét, az adidas Made For Londont kifejezetten a londoni futók igényei szerint alakították ki. A londoni kötődésű AM4LND cipők után jövőhéten elindul a párizsi futóigények alapján tervezett AM4PAR gyártása is. […]
robot

És még ez is...