A Turn Studios bejelentette, hogy a “Forza Motorsport 6: Apex” nyílt, béta változata május 5-től elérhető a Windows Áruházban. Az új verziót kifejezetten a Windows 10 operációs rendszert futtató eszközökre fejlesztették, éppen ezért a megjelenést a Forza franchise történetében egy fontos mérföldkőnek tartja a Turn Studios. Az Apex teljesen kiaknázza a DirectX 12-ben rejlő erőt és teljesítményt és egyesíti a Turn 10 versenyzői szaktudásával, a szabadalmazott ForzaTech motorok tulajdonságaival és a Forza hagyományaival — áll a Microsoft közleményében. A Turn Studios a játék bétaverziójával elsősorban a teljesítményt növelte meg, de új funkciók is érkeznek, mint amilyen például a kormánykerék-támogatás, vagy a Vsync kikapcsolhatósága.
És még ez is...
-
2012. december 10.
Check Point: ahol némi pénz van még, ott erősít
-
2015. július 16.
A Windows Server 2003-nak annyi
-
2016. március 8.
Új Huawei Watch frissítések érkeztek
-
2017. március 14.
InterYou: vége a sikertelen állásinetrjúknak
-
2014. március 14.
Újraindult a SUSE SolidDriver program
-
2014. július 10.
Megújult a CRS Portál