Varga az átláthatóságot kéri számon a Facebookon

2

A Digitális Szabadság Bizottság levélben fordult a Facebook regionális igazgatójához, annak tisztázása érdekében, hogy a közösségi oldal felügyelőbizottságának eljárásában teljesülnek-e az átláthatóság és a politikai semlegesség követelményei – közölte az igazságügyi miniszter. Varga Judit fontos fejleménynek nevezte, hogy felállították a Facebook felügyelőbizottságát, “amely sajtóinformációk szerint az online térben közzétett tartalmak eltávolításával, felülvizsgálatával foglalkozik”. Varga leszögezte: mindenképpen tisztázni kell, hogy a felügyelőbizottság eljárásában az átláthatóság és a politikai semlegesség követelményei teljesülnek-e, illetve, hogy a testület milyen viszonyban áll a jogviták eldöntésére egyébként hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokkal. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása érdekében levélben fordultak a Facebook regionális igazgatójához.

2 thoughts on “Varga az átláthatóságot kéri számon a Facebookon

  1. Pedig megtalálható a neten, alább a 2020.09.14-i ülés résztvevői:

    Igazságügyi Minisztérium
    – Dr. Varga Judit, igazságügyi miniszter
    – Dr. Salgó László Péter, a Bizottság vezetője, jogszabály-előkészítés
    összehangolásáért és közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkár
    Innovációs és Technológiai Minisztérium
    – Dr. Bartóki-Gönczi Balázs, szakértő
    Országos Bírósági Hivatal
    – Dr. Benkő Imola, főosztályvezető
    Nemzeti Közszolgálati Egyetem
    – Dr. Koltay András, rektor
    Pénzügyminisztérium
    – Dr. Jármai Péter Zoltán, jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár
    Miniszterelnöki Kabinetiroda
    – Szabó Balázs, osztályvezető
    – Mód Miklós János, vezető-kormányfőtanácsos
    Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
    – Dr. Nyakas Levente, a Médiatudományi Intézet vezetője
    Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
    -Dr. Szabó Gergely, közjogi szakértő
    Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
    -Dr. Péterfalvi Attila, elnök
    Gazdasági Versenyhivatal
    -Rigó Csaba Balázs, elnök
    Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács
    -Vágujhelyi Ferenc, elnök
    Nemzeti Választási Iroda
    – Dr. Gáva Krisztián, általános elnökhelyettes
    – Szegedi Krisztián

  2. Szeretném tudni kik Digitális Szabadság Bizottság tagjai, sehol nem található!Rendkívüli ülést tartott a Digitális Szabadság Bizottság, és a héten egyeztet Varga Judit igazságügyi miniszter a Gazdasági Versenyhivatal elnökével a Facebook, illetve más nagy techcégek szankcionálásának lehetőségéről – jelentette be közösségi oldalán a miniszter.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

MKB Bank: ne kattintgassunk ész nélkül!

csü jún 4 , 2020
Az elmúlt időszakban jelentősen növekedett az online vásárlások és az elektronikusan beadott utalások száma. Sajnálatos módon mindez az adathalászat erősödését is magával hozta, hiszen a csalók gyakran a COVID-19 tárggyal vagy hivatkozással próbálnak – telefonon, sms-ben, e-mailben – ellopni bankkártyaadatokat és internetbanki belépőkódokat. Az MKB Bank arra kéri Ügyfeleit, hogy […]
e-mail