Az elektronikus mérlegbenyújtással és az elektronikus számlázás bevezetésével az állam és a gazdálkodó szervezetek évente mintegy 150 millió forintot takarítanak meg, hiszen nincs szükség sem papírra, sem nyomdai festékanyagra; a 2012. üzleti évre vonatkozó mérlegbeszámolókat már több mint 400 ezren adták le elektronikusan – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi […]

  Az Intel bemutatta negyedik generációs Intel Core processzorcsaládot, az új Ultrabookokat és a PC-k és a táblagépek előnyeit ötvöző 2-in-1 készülékeket. Tom Kilroy, ügyvezető igazgatóhelyettes a Computex Taipei 2013 kiállításon beszédében elmondta, hogy több mint ötven kettő az egyben kialakítású modellet dobnak piacra a közeljövőben, számos árkategóriában, köztük az […]

  A Magyar Telekom teljes mértékben számítógépesített, a vállalatcsoport minden szolgáltatási területét és tevékenységi körét felölelő integrált ügyfélszolgálati és számlázási rendszert vezet be  – tájékoztatták csütörtökön Budapesten a vállalat vezetői a sajtó képviselőit. A számlázási rendszer szervezeti egységesítésének folyamata többéves múltra tekint vissza a több tagvállalat integrálásával alakult Magyar Telekom […]

  A felnőttek közül többen SMS-eznek vezetés közben, mint a tizenévesek – erre jutottak az amerikai AT&T telefontársaság felmérésének készítői. A húsz év felettieknek csaknem fele fedte fel, hogy szokott vezetés közben szöveges üzeneteket pötyögtetni mobiltelefonján, míg a tizenévesek esetében a hányad 43 százalékos. „Kissé meglepett minket az eredmény” – […]

  Magyarországon 2012-ben a vállalati fúziók és felvásárlások (M&A) piacán a technológiai szektorban a tranzakciók 17 százaléka történt (15 tranzakció), míg a közép- és kelet-európai országokban ez az arány csupán 8 százalék volt – derül ki az Ernst & Young M&A Barométer felméréséből. A könyvvizsgáló és tanácsadó cég szerint a […]

A mobiltelefonokra készült káros szoftverek ugyanolyan tempóban szaporodnak, mint ahogy a pénzintézetek egyre több szolgáltatást ajánlanak fel a mobil bankolást végző ügyfeleknek, akik pedig egyre szélesebb körűen használják az okostelefonokat és tablet-eket ilyen célra. A Trend Micro biztonsági szoftvereket gyártó vállalat friss tanulmánya szerint a mobiltelefonokat célba vevő káros szoftverek […]

A kínai távközlési gyártó, a Huawei magyarországi leányvállalatának vezetőjét, Gavin Dai ügyvezető igazgatót kérdeztük a vállalat terveiről. – Tavaly májusban jelentek meg híradások arról, hogy Pécsett akár ezres nagyságrendű munkahelyet hozna létre a Huawei. Mi valósult meg ebből? – A tavalyi híradások nem egyéves időtávlatról szóltak. Ráadásul a korábbi beszállítónk […]

A tajvani Taitronics után a Dubaiban megrendezésre kerülő, nemzetközi hírű GITEX kiállításon is részt vesz és bemutatja termékeit az ITware. Október 14-e és 18-a között az expo résztvevői megismerhetik a magyar vállalat nemzetközi érdeklődésre is számot tartó, informatikai megoldásait, köztük a két legújabb fejlesztést, a MANUware gyártáskövető szoftvert és az […]

  A BalaBit IT Security a vállalat vezetésének átalakítása mellett a szervezeti struktúrájának átalakítása mellett is döntött. Új pozíciót tölt be Illés Márton, aki több mint tíz éves tapasztalattal rendelkezik az it-biztonsági piacon, korábban a Shell Control Box (SCB) és a syslog-ng Store Box (SSB) termékek termékmenedzsere volt, a jövőben […]

  A BalaBit IT Security a vállalat vezetésének átalakítása mellett döntött. A magyar tulajdonú szoftverfejlesztő vállalat vezérigazgatói pozíciójába Györkő Zoltánt a BalaBit társalapítóját nevezték ki, aki a kezdetek óta tagja a cég menedzsmentjének. Györkő az utóbbi hat évben üzletfejlesztési igazgatója volt. Az új pozíciójában Scheidler Balázst váltja, aki alapítóként a […]