Az internet szabályozása volt Donald Trump és Mark Zuckerberg közti megbeszélés egyik fő témája, amikor az elnök a Fehér Házban fogadta a Facebook első emberét – közölte a közösségi médium szóvivője. Daniel Roberts hozzátette, hogy Zuckerberg egyebek közt azért látogatott Washingtonba, hogy „meghallgassa a politika alakítóinak aggodalmait és megbeszéléseket folytasson […]

Visszatérne az Egyesült Államokba, ha az ellene indítandó per „igazságos” lenne – jelentette ki az Oroszországban élő Edward Snowden. „Szeretnék visszatérni az Egyesült Államokba, ez a végső célom, de nem akarom az egész életemet börtönben leélni” – nyilatkozta Snowden, aki 2013-ban az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban folytatott széleskörű […]

Több amerikai tagállam pert indított a Facebook ellen – közölte Letitia James. Közleményében New York állam igazságügyi minisztere leszögezte: a vizsgálatot kétpárti egyetértéssel indítják meg a jövő héten, hogy feltárják, a Facebook csökkentette-e felhasználóinak választási lehetőségeit a verseny elfojtásával, és veszélybe sodorta-e felhasználóinak adatait. A Facebook elleni vizsgálathoz New York […]

Franciaország és az Egyesült Államok megegyezett a délnyugat-franciaországi Biarritzban tartott G7-csúcstalálkozón az amerikai digitális szolgáltatókra kivetett francia adók ügyében: a francia kormány visszafizeti az amerikai cégeknek a befizetett illetéket, amint életbe lép egy nemzetközi adóztatási rendszer – jelentette be hétfőn Emmanuel Macron Donald Trumppal tartott közös sajtótájékoztatóján. A világ hét […]

Kikapcsolják a világ legöregebb webkameráját, amely 25 éve folyamatosan működik a San Franciscó-i Állami Egyetem kampuszán. A kamerát 1994-ben szerelték fel, hogy az időjárás változását figyelje az egyetemi kampuszon — írja a BBC. Jeff Schwartz, aki Dan Wonggal együtt készítette a kamerát, közölte, hogy augusztus 30-án kivonják a forgalomból, mondván, […]

Polimerekből építettek Rubik-kockát amerikai és kínai vegyészek, hogy új módot találjanak információtárolásra. A struktúra színes hidrogél kockákból áll, amelyek alakra ugyanolyanok és ugyanúgy működnek, mint a valódi Rubik-kocka. A kutatók hangsúlyozzák, hogy nem játék céljára készítették, információk tárolásának és detektálásának új útjait keresik. A játékkockához hasonlóan ez a szerkezet is […]

Átmenetileg leálltak a számítógépes rendszerek az Egyesült Államok nemzetközi repülőterein pénteken, keleti parti idő szerint a délutáni órákban. A leállás mintegy négy órán keresztül tartott, s a vám-, és határvédelmi hivatal (CBP)azonnal riadóztatta az utasokat – amerikaiakat és külföldieket egyaránt -, hogy hosszas várakozásra számíthatnak a ki- és beléptetésnél. Az […]

Európai felhasználók nem voltak érintettek azon kísérleti projektben, amelynek keretében a Facebook lehallgatott és leiratozott bizonyos beszélgetéseket – szögezte le közleményében a közösségi oldal. „Egyetlen európai uniós felhasználó sem volt érintett” – emelte ki Alex Dziedzan, a vállalat szóvivője a Politico brüsszeli hírportál által ismertetett kommüniké szerint, amelyben azt írták, […]

Második hónapja mutatott emelkedést Kína ritkaföldfém-kivitele júliusban annak ellenére, hogy Peking kilátásba helyezte bányászati terméke exportjának korlátozását az amerikai szankciókra válaszul. Az elsősorban elektronikai eszközök gyártásához használt alapanyagok kivitele a kínai vámhatóság csütörtökön közölt adatai szerint a múlt hónapban 5243 tonnát ért el, vagyis 32 százalékkal nőtt a júniusi 3966 […]

FedEx now delivering to moving trains from r/traingifs A kínai hatóságok vizsgálata megállapította, hogy a FedEx amerikai globális szállítmányozó vállalat állításai a Huawei félrekézbesített csomagjai ügyében „nem feleltek meg a tényeknek” – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. A vizsgálatot a kínai hatóságok június elején azzal az indokkal indították, hogy […]